Piros Mariann Juditt: A piros tetejű ház Micike és Picike

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer valahol, egy nagyváros peremén, egy piros tetős társasház. Négy csinos lakás kapott helyet benne, kettő a földszinten, a másik kettő az emeleten. A tetőtérben volt a padlás, ide a lakók azokat a tárgyaikat pakolták el, amelyeket éppen nem használtak. Az egyik földszinti lakásban Panka élt a szüleivel és két cicájával. Panka a cicákat a nyolcadik születésnapjára kapta szüleitől, ugyanis Panka apukája, aki tűzoltó volt, munkája során mentette meg a macska nővérkéket. Azok akkor még, igen csak aprócska kölykök voltak. Panka anyukája, aki fotográfus volt, nagyon szerette fotózni a cicalányokat,sok vicces és megható képet készített róluk. Mindannyian nagyon szerették az állatokat, a szülők viszont azt is fontosnak tartották, hogy Panka megtanulja, hogy milyen egy másik életről gondoskodni, egyenesen akár kettőről, ha már az élet úgy hozta, hogy Panka apukája pont Panka nyolcadik születésnapjának hónapjában talált rá az elárvult kiscicákra. Így hát, nem is volt kérdés számukra az, hogy mindkettő cicát örökbe fogadják. Egyiket Picikének, a másikat pedig Micikének nevezték el.

        Picike egy fehér alapon fekete foltos kislány macska volt, szép nagy zöld szemekkel. Micike egy hófehér, szintén kislány cica volt, különlegessége, pedig az volt, hogy az egyik szeme zöld színben, a másik szeme pedig kék színben tündökölt. Amikor Panka iskolában volt, Panka anyukája vigyázott a cicalányokra. Panka anyukájának volt egy fotóstúdiója, ami a velük szomszédos földszinti lakásban került kialakításra. Az érdeklődőknek az utcáról vezetett egy nyilvános bejárat a fotóstúdióba. Egy másik bejárat, amit Pankáék használtak, a közös lépcsőházból vezetett a fotóstúdióba. Úgy is mondhatnánk, hogy ez volt Pankáék művészbejárója. Természetesen a művészbejáró ajtaján is, ahogy Pankáék lakás és kertre nyíló terasz ajtajain is, ezen az ajtón is található volt a macskák részére kialakított átjáró, azaz macskaajtó. Panka anyukája elhelyezett a fotóstúdióban egy cicaágyat és egy macskafát Micikének és Picikének azért, hogy amikor dolgozik, akkor is együtt lehessen a cicákkal. Ezeket Micike és Picike közösen használták, hiszen jó testvérek voltak, szívesen osztozkodtak egymással. A cicák naponta akár többször is felszöktek játszani a padlásra, ahova könnyedén bejutottak a padlásajtón elhelyezett macskaajtó méretű szellőzőnyíláson át.

        Egy szeles őszi délutánon, egy négytagú család érkezett a fotóstúdióba azért, hogy az az évi családi fotósorozatukat elkészíttessék karácsonyra. Micike és Picike eközben a műtermi macskafán heverészett. Heverészés közben pedig a vacsorájukról társalogtak.

- Te, Picike, szerinted mi lesz ma a vacsora? Kérdezte Micike Picikét.

- Nem tudom,...miáú,...nem tudom,de én már nagyon megéheztem a várakozásban. Válaszolta Micikének Picike.

- Figyelj csak! Mi lenne, ha felmennénk a padlásra! A minap láttam ott egy négy lábon futkározó finom falatot. Próbáljuk meg elkapni! Megehetnénk uzsonnára. Folytatta Micike.

- Ajj-ajj Micike, az nem ennivaló, hanem Gusztáv, az egér úr, a házunk egyetlen egérlakója. Förmedt rá Picike Micikére.

- Honnan ismered a futkározó ennivalót? Érdeklődött Micike.

- Te, Mici! Az előbb mondtam Neked, hogy Gusztáv nem ennivaló, hanem egy kedves szomszédunk, és akkor barátkoztam vele össze, amikor Te a legutóbb kinn a kertben lustálkodtál. Mesélte Picike.

- Jól van, jól van! Értem. Gusztáv a szomszédunk, és nem ehető. Nyugtatgatta Micike Picikét.

- Míáúúúú.....Aludjunk egy Picikét Micike!

- Rendben Picike! Egyeztek meg a cicalányok.

       Mindketten szépen lehajtották a fejecskéiket, becsukták a szemecskéiket, és belekezdtek a szundikálásba. Picike mélyen elszenderedett, Micike azonban nem tudott elaludni. Mindenáron fel akart menni a padlásra, hogy jobban szemügyre vehesse Gusztávot, az egér urat. Óvatosan kinyitotta a zöld szemét, lassan körülnézett vele. Aztán kinyitotta a kék szemét is, mindkét szemével körülnézett, majd nagyon lassan kinyújtotta mind a négy lábát azért, hogy leugorhasson a macskafáról. Hopp! Le is ugrott rögtön, nem tétovázott. Amint földet ért, siető léptekkel kiosont a fotóstúdióból, ki a lépcsőházba, egyenesen fel a lépcsőkön a padlás felé. Ebből Picike semmit nem vett észre, olyan mélyen aludt már. Mivel Panka anyukája, a családot fotózta, ő sem vette észre azt, hogy Micike elillant. Micike felért a padlásajtóhoz, bemászott annak szellőzőnyílásán, egyenesen át a padlásra, és így szolt:

- Hahó! Gusztáv úr! ...Míáú!.... Micike vagyok, Picike testvére. Gyere elő, kérlek szépen, hadd mutatkozzam be neked személyesen!

- Hálló?! Ki van itt? Mit akar? Hallatszott a bizonytalan válasz.

- Ah...! Hát az előbb mondtam, Micike vagyok, Picike nővére. Idejönnél, hogy én is megismerhesselek, szépen kérlek, igazán! Győzködte Micike Gusztáv urat.

- Hát jó, itt vagyok. Lépett elő Gusztáv úr, és nézett rá Micikére, majd folytatta:

- Nahát! Neked az egyik szemed kék, a másik szemed meg zöld, milyen sz.... De befejezni már nem tudta a dicséretét, mert:

- HAMM. Micike bekapta Gusztáv urat.

        Eközben Panka anyukája befejezte a munkát, és elsietett Pankáért az iskolába.  Picike, persze, ebből sem vett észre semmit, ő csak aludt, és aludt azon a kényelmes és puha macskafán. Panka nagyon szeretett a konyhában sürögni-forogni, ezért szívesen segített anyukájának a konyhai teendőkben. Ez azon a szeles őszi délutánon sem volt másképp. Miután hazaértek az iskolából, Panka közösen édesanyjával hozzálátott a vacsora előkészítéséhez. Eközben Panka apukája is hazaérkezett a munkából. Már alig várta, hogy asztalhoz ülhessen feleségével és kislányával, ám Panka észrevette, hogy a cicái nincsenek sehol. Picike és Micike nélkül, pedig nem álltak neki vacsorázni, hisz családtagként tekintettek a macska nővérkékre. Így, hát, nem volt mit tenni, mielőtt asztalhoz ültek volna, cicakeresésbe kezdtek. Picikét hamar meg is találták, a fotóstúdióban szunyókált, de Micike nem volt vele. Panka kedvesen megcirógatta Picike fejét, hogy felébressze, majd megkérdezte tőle kedvesen, hogy tudja e, hogy hol lehet Micike.

- Ohh jaj! Micike, Te rosszaság! Riadt fel Picike, és nyávogva szaladt ki a műteremből, egyenesen fel a padlásra.

Pankáék követték őt fel a lépcsőn, egészen a padlásig. Picike ott átbújt a padlásajtó szellőzőnyílásán. Ezután Panka apukája kinyitotta a padlásajtót. Hát mit láttak?! Picike ledermedve bámulta Micikét, aki a padlás közepén ücsörgött, bamba grimasszal tömött, kis pofikáján, a szájából valami furcsa, hosszúkás, madzagszerű dolog lógott kifelé. Nyilván, ez nem más volt, mint Gusztáv úr farkincája. A pofikája pedig nem mással, mint Gusztáv úrral volt tele, nem kétséges, hogy mindenki számára kivételes látványt nyújtott Micike.

- Azonnal köpd ki! Kiáltott rá Picike Micikére!

- Pfff! De szappanos íze volt. Pfff, de nagyon csiklandozós is volt. Állapította meg Micike. 

        Gusztáv úr amint kipottyant Micike szájából, pillanatok alatt eliszkolt, igyekezett a lehető legjobban elbújni a váratlan vendégek, és még inkább Micike elöl. A család hangos nevetésben tört ki, hisz ilyen vicceset még nem láttak egyik macskától sem. Természetesen egyértelmű volt számukra is, ahogy Picike számára is, hogy Gusztáv úr nem a megfelelő ennivaló Micikének.

- Hi-hi-hi-c-c-c-m-m-m-hi-hi-hi...Te buta! Mi vegetáriánus macskák vagyunk. Hih-hihihihh-cö-cö-cö-krhm! Kacagott Picike is. Majd folytatta:

- Gyere gyorsan, már rég tálalva van a vacsoránk! Már csak te hiányoztál. Azért jöttünk érted, hogy szóljunk : VACSORA IDŐ VAN! Hívta Picike Micikét vacsorázni.

- Hát jó. Somfordált motyogva Micike Picike után.

        Panka, Panka szülei és a cica nővérek jó hangulatban elindultak vacsorázni. Pankáék körülülték a vacsoraasztalt, Micike és Picike odaléptek az etetőtálacskáikhoz, ekkor Panka apukája elmondott egy asztali áldást, majd mindannyian jóízűen megvacsoráztak, még Micike is.