Dalanics Tamara: A Sátán és a Pap
Ki nagy hévvel tanította az ifjakat.
Megtanította, hogyan kell világban helyes járni,
Kik hibáznak, hogyan kell tanítólag porig alázni.
Hisz élemedett korú volt már, a világ neki újat nem tud adni,
A bibliát is ezerszer olvasta, kezéből nem szokta lerakni,
Ezért tudta, helyes útra fiatalokat neki kell oktatni.
Ám érte őt nagy meglepetés halálakor,
Ágyánál angyalra számított, de helyette jött a patás pokol.
Kérdezte is fektében:
Te ördög, mit keresel Szent Ember nyughelyében?
Az ördög elkezdett sírva kacagni,
Tudta jó lesz e vénember húsát sütni, majd harapni.
Tudod e hány embert rontottál meg?
Százakat, nagyrészük volt még csak gyermek.
Én?! Hát kikérem magamnak!
Lett foganatja minden egyes tiszta szavamnak!
A fityfenét vénember, ostoba vagy mint a bot.
Miattad sok gyermek szava hazudott.
Féltek hibázni, mert megbüntetted őket.
Hol ír ilyet a Szent szöveg?
Hát ha hazudtak, hazudtak, nem az én bűnöm.
Mindig is tudták, Én az igazságot becsülöm.
Na és kinek az igazságát te vén majom?
Mindig így olvastál: én már ezt tudom.
Mert megtanultam, mikor meg kellett Sátán!
Na erigy innen, hagyjál már!
Elmegyek, ha egy kérdésemre helyesen felelsz.
Mikor a legbölcsebb szerinted az ember?
Mikor megtalálja Istent! Szól a Pap.
A Sátán nevetve mondta: Szénné porlasztasz.
Na és hol találod meg, a zoknik között?
Vagy a kelengye ládában, virágok mögött?
Legbölcsebb az ember mikor még gyerek,
Mert tanulni akar, hogy milyen is lehet.
Legbölcsebb, mert szeret játszani.
Legbölcsebb, mert szívből akar áradni.
Legbölcsebb, mert hibáiból tanul,
Legbölcsebb, mert hibáival maga előtt meg nem lapul.
Te ezt vetted el tőlük, mert szíveket betörtél,
Nem csak neked, maguknak is ámítanak, elhagyta őket a bölcsesség.
Megtanítottad félni őket a tanulástól,
Megtanítottad, hogy bűnösök, féljenek a megváltástól.
Szóval kezet rázva gratulálok, mert ez az én munkám lett volna,
Hogy helyettesítettél, nyaralhattam egy jót is a pokolba.
A vénember maga elé meredt,
Nem ez nem létezik! Ilyen nem lehet!
Pap, nem érünk rá egész este,
Gyere hát, forr a kemence.
Várj még Sátán, lehet sok gyereket bántottam,
De az nem számít, hogy nem direkt ártottam?
Nekem ugyan nem. Csak azt látom, hogy itt állok előtted,
Mégis mindenkit hibáztatsz, csak magadat mentegeted előttem.
Szóval megyünk már vagy mi?
Hidd el pokolba nem kell sok holmi.
Nem érdemes becsomagolni.
A vén pap ekkor a Sátán elé térdelt rimánkodva:
Jaj, hát de így úgy, meg neki nincs családja,
A bőrének meg biztos árt a kova lángja.
A Sátán csak állt pironkodva,
Annyira gonosz ez a Pap, szimpatikus neki, hiába nem mondja.
Jól van vénség álljál már fel,
Adok még egy kérdést, ha arra megfelelsz,
Kapsz még élő időt, hogy bizonyítsd lehetsz te jó ember.
Bár a pokol magad fajtának való,
Nincs hideg, se hó.. Minek ez a sok tiltakozó szó?
Köszönöm Sátán, azért élnék az utolsó lehetőségemmel.
Na, mi a kérdés, hát tedd fel!
Rendben, ha Isten hoz létre mindent, mindenkit,
Szereti az Embert, én miért létezem? Mi a szerepem?
És én a macska ki elbeszélte e párbeszédet,
Nem vártam meg a választ, mert tudtam már, holnap nem kapok a Paptól eleséget.