Gyöngyösi Amália: A kis fenyőfa
Ám történt egy télen, hogy erdészek jöttek az erdőbe, és milliónyi fa megszemlélése után mentek oda a kis fenyőfához és három társához.
- Hmm! Na ez a három nem is rossz! - mondta az egyik. - Szép tűlevelek, csinos törzsek. Szerintem meg fognak felelni!
- Nézzétek ezt a kicsit! - nevette el a magát a másik. - Belőle is majd szép fenyőfa lesz, de egyelőre nem elég magas karácsonyfának.
"Még hogy kicsi!" - mérgelődött magában a kis fenyőfa. - "És mi az, hogy majd szép karácsonyfa leszek? Én nem leszek karácsonyfa!"
Az erdészek neki is fogtak a munkának, hogy kivágják a kis fenyőfa társait. A kis fenyőfa egy darabig ijedten a fejsze csattogó hangját, aztán megkérdezte:
- Tényleg elvisznek titeket? Én nem szeretném, hogy elmenjetek!
- Pedig nekünk ez a sorsunk, kis fenyőfa - felelte egyikőjük. - Minket most elvisznek egy családba, megérezzük, milyen is a karácsony. Bejgli illattal fogunk megtelni, utána pedig feldíszítenek minket különféle színes gömbökkel és szaloncukrokkal.
A kis fenyőfa nagyon elszomorodott. Amikor mind elvitték társait, csak bámulta a három fa megmaradt törzsét, és nem tudta megérteni, hogy mi értelme van annak, hogy elvigyék a fenyőfákat, feldíszítsék, és a végén kidobják őket. Még sosem történtek vele szomorú dolgok, úgyhogy most elég rosszul érintette őt a hirtelen jött magány. Eldöntötte, hogy nem fog közel engedni magához senkit, nem lesz az a boldog kis fenyőfa, aki volt idáig.
Telt-múlt az idő, eljött a tavasz. S a tavasszal együtt kezdett újra feléledni az egész erdő, megjelentek az első hóvirágok, a Nap is melegebben kezdett sütni, az állatok pedig ismét boldogan kezdték el felfedezni az erdő rejtelmeit. A mókusok szerették a kis fenyőfát, mindig megengedte nekik, hogy felmásszanak tű leveleire, így hát megint felkeresték őt:
- Hogy vagy, kis fenyőfa? - kérdezte Mókus Misi.
- Jól vagyok! - felelte mogorván a kis fenyőfa. - De nincs kedvem beszélgetni veletek! Van jobb elfoglaltságom is!
- Hát? - csodálkoztak a mókusok. - Nem engeded, hogy felmásszunk a leveleidre?
- Nem engedem! És szeretném, ha most elmennétek!
A mókusok meglepődtek, majd csalódottan sétáltak tovább.
Kis idővel később megjelent a nyuszi család.
- Gyere, kis fenyőfa, játsszunk! - mondta Nyuszi Nándi. Amikor jó idő volt, a kis fenyőfa mindig megrázta tű leveleit, és a nyuszik kergetőztek alatta a levelek elől. Nagyokat nevettek, a nyusziknak pedig sosem sikerült nyerniük a levelek ellen.
- Nincs kedvem játszani veletek! - mérgelődött a kis fenyőfa. - Nem szeretném, ha ilyen dolgokkal zavarnátok!
- Mi történt veled, kis fenyőfa? Régebb szerettél játszani velünk! - csodálkozott Nyuszi Nándi.
- Én már nagy fenyőfa vagyok! Nem foglalkozom ilyen dolgokkal!
A nyuszi család szomorú volt, ám beletörődtek, hogy a kis fenyőfa nem szeretne többet barátkozni velük.
Kis idővel később megjelent az öreg farkas. Az öreg farkas mindenről tudott, ami az erdőben történt, ő volt az erdő bölcse, mindenki tőle kért tanácsot. Arról is hallott már, hogy a kis fenyőfa kifordult magából, és senkivel sem akar szóba állni.
- Mi történt veled, kis fenyőfa? - kérdezte mosolyogva az öreg farkas.
- Nem szeretnék beszélgetni veled! - válaszolta büszkén. - Én már nem vagyok ugyanaz a kis fenyőfa!
- Szerintem nagyon is nem ez történt. Ennél sokkal több történt.
- Honnan is tudhatnád, hogy mi történt?! - akadt ki a kis fenyőfa.
- Azért vagy szomorú, mert egyedül maradtál, és a társaidat elvitték karácsony idején.
A kis fenyőfa ismét lelombozott, és válasz helyett csak lehajtotta a fejét.
- Tudom, hogy ezért vagy szomorú - folytatta az öreg farkas. - De meg kell értened, hogy ez az élet rendje. Belőletek karácsonyfa lesz idővel, másból meg más.
- És veled mi lesz? - tört elő belőle a kíváncsiság.
- Engem lelőhetnek a vadászok. Nekem bő élelemre van szükségem, ezért az emberek udvarán keresek magamnak ennivalót, például tyúkot. A tyúkra az embernek is szüksége van tojásai miatt, így hát engem nem szeretnek, és ki szeretnének irtani.
- Ó, de szomorú! - szomorodott el ismét. - Miért történnek ilyen dolgok?
- Mindenki a maga hasznát lesi - felelte bölcsen a farkas. - Az emberek belőled húznak hasznot, mert téged szépen fel lehet díszíteni karácsonykor, és veled lehet meghitt körülményeket teremteni. Jobb, ha belátod.
- Azt hiszem, most márt értem. És szeretnék bocsánatot kérni mindenkitől, akit megbántottam.
Az öreg farkas büszke volt a kis fenyőfára, a kis fenyőfa pedig belátta, hogy tévedett azért, amiért mindenkire haragudott. Úgy döntött, összehívja az erdő népét, és mindenkitől bocsánatot kér.
- Szeretnék bocsánatot kérni tőletek! - mondta. - Nagyot tévedtem, és szeretném, ha ismét barátok lennénk! Nem tudom, meddig vagyok veletek az erdőben, csak azt tudom, hogy minden percét ki akarom élvezni.
Az állatok nagyon boldogok voltak, amiért a kis fenyőfa belátta tévedését, így ezután sosem látták őt szomorúnak vagy haragosnak.
Ismét eljött a tél, és a vadászok körülnéztek az erdőben. Megakadt a szemük a kis fenyőfán, aki akkor már nem is volt olyan kicsi.
- Nézzétek, ez volt az a fenyőfa, akire tavaly azt mondtuk, hogy milyen kicsi! Azt hiszem, most már sokkal szebb, mint akármelyik másik, amelyiket eddig kivágtunk.
A kis fenyőfa örült, amiért ezt mondták, és rájött, hogy most jött el, azaz idő, amikor belőle lesz karácsonyfa, és már nem az állatokat, hanem egy családot kell boldoggá tennie.