Kartali Zsuzsanna: Matyi királyfi

Az őszi, de még mindig nyáriasan forró délután levegőjét harci zajok remegtették meg. Puskaropogás. Kereplők. Lobogó rongyköpenyben hujjogó rémmaskarák. A támadók: milliónyi seregély. A védők: maroknyi szőlősgazda.
Tetőfokán állt a küzdelem az egyre satnyább termésért, hiszen a küzdő feleket egyformán sürgette az idő. A seregélyek a lehető legtöbb mézédes szőlőt akarták lecsipegetni a ritkuló fürtökről, hogy energiát gyűjtsenek, mert hamarosan indulniuk kellett telelőhelyükre. A gazdák annyi szőlőt akartak kipréselni, amennyit csak lehetett, mert az egyre kevesebb mustot temérdek kongó hasú hordó várta.
Sebi behúzott nyakkal, földre szegezett tekintettel igyekezett az öreg, kivágásra ítélt szőlőskerten át hazafelé, amikor az egyik tőke alól kétségbeesett csipogás hangzott fel.
Ingerülten megtorpant, és ráripakodott a bokorra.
– Odalent is csönd legyen!
Ez csak olaj volt a tűzre; a csipogás rikácsolássá erősödött. Sebi leguggolt, de a nagyhangú lény aprócska lehetett, nehéz volt felfedezni. A kisfiú félrehúzta a szőlővesszőket, hogy jobban a tőkék közé lásson.
Vérvörös torok meredt felé a szikkadt fűcsomók közül. A torok egy sárga csőrből nyílt, ami egy csupasz, göcsörtös nyakú, gülüszemű madárfiókában folytatódott.
Sebi hallott már a fészket korán elhagyó fiókákról, amelyek az aljnövényzet között bujkálva fejlődnek tovább, miközben szüleik tovább etetik és óvják őket. Tudta, hogy jobb őket nem háborgatni.
– Ezzel itt biztosan nem stimmel valami –, gondolta – hiszen még járni sem tud, viszont a rikoltozásával elárulja magát. Biztosan a nagy felfordulás miatt hagyták magára a madárszülők!
A kismadár rettenetesen sovány és gyenge volt. Sebi rohant vele haza. Talált egy dobozt, aminek száraz füvet tett az aljára, és beleültette az apróságot. Anyu azonnal megállapította róla, hogy szajkófióka, és ki van száradva.
A kis mátyásmadár lelkes tátogásba fogott, amikor a vízzel teli cseppentő a csőréhez ért. A következő harci feladat az etetés volt. Sebi a komposztkupac alján talált is erre a célra néhány apró férget és gilisztát.
Pirkadattól napnyugtáig apránként, de rendszeresen etették-itatták a fiókát. Másnap kalitkába költöztették, ahol néhány hét alatt kitollasodott, megerősödött.
Az őszi szünetben Sebi szabadon engedte, de Matyi királyfi nem ment messzire. Úgy döntött, ország gyanánt jó lesz neki Sebiék kertje is, és télire telehordta makkal. Ágvillákba, bokrok tövébe, kövek alá egyaránt jutott belőle.
Ami makkot Matyi önmaga elől is jól eldugott a földbe, az tavaszra szépen kihajtott. Az itt-ott megjelenő tölgymagoncokat Anyu nem gyomlálta ki, hanem Sebi segítségével átültette oda, ahol a tölgyerdő széle és a haldokló szőlőültetvény összeért.
– Nem tudom, telepíthetek-e valamit a kiszáradt tőkék helyébe, de örülök az erdő gyarapodásának – mondta a szőlősgazda.
Matyi királyfi minden nap elkísérte Sebit az erdőszélre, megöntözni a csemetéket. Mire a gyökerük megerősödött, a szajkó is beköltözött birodalmába, a tölgyesbe.

6 - 10 évesek

Bővebben

11-14 évesek

Bővebben

15 - 18 évesek

Bővebben

+18 évesek

Bővebben