Mátrai Stella: Okari álma
Nagyon sötét volt. Csak a bejárati ajtó felé tett lámpa világította meg egy ideig az utat.
Aztán sötét. Az orráig sem látott Okari. A zaj egyre hangosabb lett. Okari pedig egyre kíváncsibb. Hiába figyelmeztette szinte minden nap az édesapja, hogy ne legyen kint egyedül, mert veszélyes. A garázsig tartó utat nagyon lassan tette meg. Semmit nem látott. A zaj egyre hangosabb lett. A garázs melletti kukákból jött. Hirtelen a zaj valami furcsa hanggal párosult.
Okari megijedt, és beszaladt a házba.
- Apa! Apa! Valami van a kukában.
- Micsoda? Ugyan már mi lenne! A szemét az nem mocorog-nevetett az apja Okarira.
- Gyere! Megmutatom!
- Na, jól van, de igyekezzünk, mert még sok a dolgom. Nemsokára hóvihar lesz. Be kell zárkóznunk.
Apja kezét húzta Okari egészen a szemetesig. A szemetesből valóban valami fura hang szűrődött ki. A férfi elengedte Okari kezét, és a fegyveréhez nyúlt.
- Okari! Menj vissza a házba, és csukd be az ajtót!
Apja hanglejtéséből sejtette, hogy most valami komoly baj van. Besietett a házba. Féltette apját, de tudta, hogy megkapta a kiképzést mielőtt ideköltöztek. Mindenféle bestiával el tud bánni.
A percek óráknak tűntek. Nagy csend volt a házban. Okari már arra gondolt, hogy csak kinéz, hol lehet már az apja, de abban a pillanatban kinyílt az ajtó, és valami szőrös gombolyag gurult be rajta egy fekete orral.
- Na, Okari! Mindig is szerettél volna egy kistestvért. Most megkaptad. Nőstény, úgy látom.
Sajnos a mamája már nem él. Nem messze a házunktól megtaláltam. Úgy látom, hogy enni jártak ide a bázisra. De aztán ne nagyon barátkozz össze vele, mert amint megerősödik, elkerül tőlünk. Mosolygott az édesapja.
Egy aranyos jegesmedvebocs volt az. Riadtan Okarihoz szaladt.
- Jaj, de aranyos.
A férfi betelefonált a központba. Jelezte, hogy medvetetem van a bázison, és egy élő kis bocs.
A központból azt a tájékoztatást kapta, hogy egy hónap múlva tudnak küldeni szakembert a bocshoz, addig nekik kell gondoskodni az állatról.
- Ez szép. Nincs az embernek elég baja. Okari! Hárman leszünk egy ideig.
- Hurrá! Hurrá!- ölelte magához a bocsot, aki kicsit ijedten toporgott a szoba közepén.
- Megetethetem? - kérdezte mosolyogva Okari.
- Meg. De át kell gondolnom, mit is adjunk neki.
Újra betelefonált Okari apja a központba, ahol tájékoztatták, hogy mit is ehet a bocs.
- Albertina! Legyen Albertina a neve!
- Miért?
- Mert azt jelenti, hogy nemes, fényes, és híres. Az én medvém nagyon híres lesz.
- Ő nem a te medvéd, csak nálunk lesz egy darabig. Amíg kicsi, és védtelen.
- Hát persze apa!- mosolygott Okari.
Gyorsan teltek a napok, és egyre nagyobb lett a jegesmedve. Okarinak lassan vissza kellett térnie a nagymamájához Calgaryba, aki Indiából szintén Kanadába költözött, hogy segítsen a családnak. A kétlaki élete miatt magántanuló volt. Egyáltalán nem akarta itt hagyni Albertinát.
- Apa! Nem jöhetne velem Albertina is?
- Nem. Valószínű megpróbálják majd visszaszoktatni a vadonba, ha megerősödik. Azon a napon viszik el, amikor a nagyihoz mész.
Okari könnyes szemekkel ült az ágyán. Szerette volna, ha megáll az idő. Nagyon megszerette Albertinát.
- Ne bánkódj! Jó helyre fog kerülni. Neki jobb lesz kint a vadonban.
- Miért jött ide? Bárcsak ne is találkoztam volna vele!
- Okari! Ő csak élelmet keresett a mamájával. Tanultál már az iskolában a globális felmelegedésről?
- Igen. Olvad a jég, és egyre kevesebb életterük lesz az állatoknak, és kevesebb élelmük is.
- Segítenünk kell ezeken az állatokon!
- Segíteni. Apa! Én már tudom, mi leszek!
- Mi?
- Állatsegítő.
- Állatsegítő? - mosolygott Okari apja. - Olyan jó szíved van, mint anyukádnak volt. Ő is nagyon szerette az állatokat.
Okari apja szemében könnycseppek jelentek meg.
- Jó, Okari. Legyél állatsegítő. Kívánom, hogy teljesüljön az álmod!
- Apa! Calgaryban mindenkinek el fogom mondani, hogy milyen fontos, hogy tegyünk a globális felmelegedés ellen. Ezek az állatok kiszolgáltatottak. Segítenünk kell nekik.
- Szerinted mit kellene tennie az emberiségnek?
- Egészségesebben élni. Például nem kocsival, hanem gyalog, biciklivel, vagy tömegközlekedéssel közlekedni. Nem pazarolni. Mindenből csak a legkevesebb mennyiséget használni. Ha mi nem vigyázunk a bolygónkra, akkor ki vigyáz rá?
- Jól gondolod. Ha mindenki így gondolkodna, könnyebb dolgod lenne.
- Csak meg kell győznöm az embereket.
- Sok szerencsét Okari!- mosolygott az apja.
Albertina története Calgaryban, az állatkertben folytatódott. Sajnos nem sikerült visszaszoknia a vadonba, így állatkertbe került. Okari mindig meglátogatta. Barátságuk megmaradt. Teljesült Okari álma. Rengeteg emberhez eljutott történetével. Felnőttként iskolákban, óvodákban tartott előadásokat a klímavédelemről, a globális felmelegedésről.
Alapítványt hozott létre a bajbajutott állatoknak. Egész életében segítette ezeket az állatokat.
Észak-Kanadában az eszkimók Okarit Nanuq uukturautnak hívták, a Jegesmedvekirálynak.
Értett a medvék nyelvén, és rengetek medvét megmentett. Az eszkimók között találta meg a helyét, és boldogan élt, amíg meg nem halt.