
Nagy Mercédesz: Szárnyak nélkül
Ezek a lények annyira szerették egymást, hogy szinte együtt éltek. A repülés hatalmas élvezet volt mindenki számára, a nevetés és az öröm minden nap jelen volt az életükben.
Glow, az egyedüli, aki nem élhette át a repülés élményét, szintén nem bánkódott egy percet sem. Neki az Isten más képességet adott. Míg a többiek repülni, addig ő varázsolni tudott. Képes volt a tavak vízével játszani, a szelet megfordítani vagy a felhőket mozgatni.
Egy napon azonban szomorú dolog történt:
A birodalom vezetője Lucifer összehívta a birodalom minden szárnyas lényét és bejelentette, hogy országuk népe nagy bajban van. Egy komoly betegség támadta meg már több emberi lény szárnyát, melynek nem tudják az ellenszerét. Amit tudnak róla: A szárnyat támadja, a hordozóját gyengíti, akár meg is öli.
-Most mi lesz velünk? - tette fel a kérdést Eric az egyik szárnyas lény. Égkék szemeiben félelem csillant meg.
Lucifer lehajtotta a fejét. Hófehér szakálla a térdét verdeste.
-Csak egy megoldás van. Keresnünk kell valakit, akinek akkora ereje van, hogy képes ezt a betegséget legyőzni. És akkor mindenki rápillantott Glow-ra. Neki hatalmas ereje volt. Talán még a betegségnél is nagyobb.
-De ha az erődet nekünk adod, mi lesz veled? - kérdezte Eric.
-Se szárnya se ereje. Mintha nem is létezne. - folytatta Maria a húsz éves szárnyas lány, akinek hosszú fekete haja még szárnyánál is hatalmasabb volt.
Glow ijedten kapott a mellkasához.
De hát mi lesz vele, ha minden ereje elhagyja? Már nem lesz többé különleges. Sőt, nem lesz semmilyen sem. Csak egy egyszerű lány.
Nem hagyhatja megannyi szárnyas embertársa életét. Isten is így akarta, hát cselekednie kell. Így vagy úgy, meg kell próbálnia. Kerül, amibe kerül.
-Nem vesztegethetjük tovább az időt. - szólt Lucifer. - A láthatatlan ellenség egyre erősebb. Döntenünk kell!
-Én megpróbálom! Megteszek mindent, ami tőlem telik. - felelte Glow.
Minden ijedt szem rá szegeződött. Glow összeszedve minden erejét, összetette két kezét és hatalmas izzó gömböt formált velük.
Lassan behunyta szemeit.
Ahogy beleadta minden erejét, úgy nőtt a gömb térfogata, mígnem akkora lett, hogy eljött az idő és Glow felemelve karjait az égre dobta a fényes labdát.
Ott aztán szétoszlott és elterült az égen felhő formájában. Káprázatosan ragyogott, és képes volt visszaadni minden elgyengült lény erejét. A betegség elillant, az boldogság újra megjelent. Mindenki tapsolt, Glow azonban fáradtan a földre rogyott.
-Feláldozta magát értünk. - mondta Eric szomorúan. Lucifer odasétált Glow mellé. Letérdelt és megérintette a lány jéghideg arcát. Majdnem halott volt.
-Itt az alkalom, hogy megköszönjük neki, amit értünk tett. Egy mindenkiért mindenki egyért. Adjátok a kezeiteket! - Lucifer széttárta a karjait. Társai megfogták egymás kezét. Hatalmas kört formálva közrefogták a haldokló lányt. Felszálltak a talajtól fél méterre és arcukat a ragyogó felhő felé emelték. Körözni kezdtek lassan, majd kérték az Úrt, hogy segítsen nekik.
Így is lett. Glow is felemelkedett a talajtól majd fényes burok vette körül. Pár másodperc múlva egy nagy villanást követően, Glownak hatalmas szárnyai nőttek. Még forgott egy ideit, majd a többiekkel együtt talajt ért a talpa.
Glow az örömtől fülig érő mosolyt villantott. Alig hitt a szemének.
Lucifer odasétált és ismét megérintette a lány arcát.
-A szeretet az, ami életben tart minket. A feláldozás és az odaadóság. A te jó szíved és odaadásod megmentett minket. Mi pedig most összefogtunk érted. Így éljen örökké ez a birodalom. Szeretetben és alázatban. Mert csak is így vagyunk képesek felemelkedni. Tudjunk köszönetet mondani, merjünk cselekedni, és fogadjuk el a tényt, hogy csak is együtt vagyunk képesek nagy tettekre.
Azzal a birodalom újra virágzott akárcsak a kezdetek kezdetén.