Pintér-Jámbor Viktória: Különleges jutalom

Létezik egy erdő Tyutyubália közepén, ahol az állatok és növények barátságban, békében élnek egymással. Vezérük, a holló volt a legokosabb, aki leleményes feladatokkal döntötte el, hogy ki léphet be ebbe az idilli környezetbe. Az emberek csak szigorú szabályok betartásával nyerhettek bebocsátást, de soha, senkinek nem sikerült a megpróbáltatásokat teljesíteni. Egy napon Panna és Hanna mégis nekiindultak a próbatételnek. Az erdő bejáratánál egy varázsgömböt kaptak, ami a holló jótanácsaival látta el őket. Nem kellett mást tenniük, csak a gömb fényeit figyelni. Ha helyes úton járnak, a gömb színe világos, ha pedig hibát követnek el, piros színű lesz. Itt még gyorsan kijavíthatják a tévesztést.
A sűrű fák között az ott lakók csendben figyelték az idegeneket. A gyerekek hangos beszéddel vágtak neki az útnak, a gömb azonnal pirosra váltott. Panna rögtön tudta, hogy halkan kell a természetben közlekedni, hiszen ők itt csak vendégek, tisztelniük kell az erdő csendjét. Gyönyörű szurdokon keskeny ösvény vezetett egy kis patak mentén. A kislányok hamar megéheztek, lakmározni kezdtek és a szemetet visszatették a táskájukba, ekkor a gömb csak úgy ragyogott. Tudták, hogy nem szabad szemetelni. Miután erőt gyűjtöttek, tovább indultak és egy érdekes virágot fedeztek fel. Hanna már épp megérintette a növényt, hogy letépje, abban a pillanatban a piros jelzés megállította. Eszébe jutott, hogy a védett virágokat tilos leszedni. Minden növény a saját élőhelyén a leggyönyörűbb.
  • Igaza van a gömbnek, ha leszedném a virágot, hamar el is hervadna, inkább hagyom pompázni. – szólt bölcsen Hanna.
Amint tovább haladtak egy tisztásra értek, ahol az állatok és növények mosolyogva figyelték a gyerekeket. A holló büszkén repült eléjük és örömmel újságolta, hogy sikeresen teljesítették a próbatételt, az erdőt tiszteletben tartották. Panna és Hanna nagyon örültek, de nem értették, hogy más embereknek ez miért nem sikerült eddig.
  • Sajnos sok ember nem vigyáz ránk, állatokra és növényekre.- válaszolt a holló. Szemetelnek, hangoskodnak, letörik a növényeket, nem vigyáznak az értékeinkre, ezért ide csak azok léphetnek be, akik kivételesek, és tisztelnek minket. Már csak egy próbatétel van hátra, hogy tiszteletbeli erdei tagok legyetek.
  • Mi lenne az?- kérdezte Panna.
  • Meg kell gyújtani a győzelmi tüzet!
  • A győzelmi tüzet? De az erdőben nem lehet tüzet gyújtani, mert ha nem tudjuk eloltani, óriási kár keletkezne és elpusztulna minden. Nem szeretnénk meggyújtani a tüzet!- válaszolta Hanna.
Ebben a pillanatban az állatok és növények éljenezve örvendeztek. A holló megkönnyebbülve szállt a kislányok vállára és megsúgta, ez volt az utolsó megpróbáltatás, hogy valóban tudják-e az erdő szabályait. E perctől kezdve kinevezték a gyerekeket a varázserdő segítőinek. A különleges jutalom által megértették az összes élőlény beszédét, így a varázsgömb segítségével otthonról is tudtak társalogni az erdő lakóival, akik bármikor segítséget kérhettek tőlük.
 
 
6 - 10 évesek

Bővebben

11-14 évesek

Bővebben

15 - 18 évesek

Bővebben

+18 évesek

Bővebben







Ha kérdésed van, írj nekünk

Feliratkozás hírlevélre



© 2018 ismerdmegmagyarorszagot.com