Schődl Gábor: Esélyegyenlőség

Az Óperenciás tengeren innét, Újpesten túl, éldegélt a meseerdő teljes lakossága. A lurkók ott is tankötelesek voltak, és imádták a vakációt.
De egyszer beütött a krach! Csacsika azt olvasta az újságban, hogy egyeseknek tandíjat kell majd fizetni a mellsőoktatásban. Köztudott, hogy  Csacsikáék a lecsúszott középosztály  becsületes káderei voltak, sohasem vetette fel őket a jólét.  Csacsika, bár nagy szamár volt, azt tudta, hogy az egyenlőség az, amikor kettő meg kettő egyenlő néggyel. Jaj, istenem, kesergett iázva, vajon hogyan lesz az én papámnak pénze mellsőiskolai taníttatásomra?  Igaz, Papagáj miniszter bácsi azt is megígérte, hogy esélyegyenlőség lesz.
Csak hát nem értette. Arra gondolt ugyanis, hogy a háromlábú Sünike sohasem lesz versenyképes a négylábú Rókával a mezei futóversenyen. Pedig ott is azt mondták, esélyegyenlőség van. Mindenki indulhat, aki tud futni. Csacsika makacsul hitte, hogy négy lábbal könnyebb. De nem így történt. Süninek kiutaltak egy mankót, hogy jobban tudjon futni. És meg is lett az eredménye! A száznegyvenhárom induló közül Ő lett a száznegyvenharmadik. Másnap a sportlapok, az Erdei Bunda például, öles betűkkel hirdették, hogy megvalósult az esélyegyenlőség, mert nemcsak a Róka lehetett első, hanem Sünike is a száznegyvenharmadik.
A tudósító, Hadova Mókus, beszámolt arról is, hogy a sikereken felbuzdulva már tervezik a százméteres erdei síkfutást, ahová meghívják Para Pandát és a világhírű Karla Zebra Luizt, hogy meglegyen az egyensúly. Az erdei állatóvoda kicsinyeinek, szintén az esélyegyenlőség jegyében tréfás ügyességi játékokat terveznek. Ilyen például a helyből távolugrás. Ezen  két csapat indulna. Az egyiket Reumás Gizda Hangya dirigálná, míg a másikat Szökkenő Gaz Ella próbálja sikerre vinni.
Eljött a nagy nap. Jó volt látni, hogy a Hangyák, esélyegyenlőségük tudatában, már-már pofátlan nyugalommal várták a verseny kezdetét. Az eredmény persze száz-nulla lett a Gaz Ella csapat javára. Nem véletlenül. Gaz Elláékat elfelejtették tájékoztatni, hogy az esélyegyenlőség rájuk nézve is kötelező.

6 - 10 évesek

Bővebben

11-14 évesek

Bővebben

15 - 18 évesek

Bővebben

+18 évesek

Bővebben







Ha kérdésed van, írj nekünk

Feliratkozás hírlevélre



© 2018 ismerdmegmagyarorszagot.com