Sebők Mihály: Habtündérek
- Honnan tudod? Láttál legalább egyet is közülük? – kérdezte Balázska, az idősebb élettapasztalatának felsőbbrendűségével.
- Mert Tata mondta, és Tata mindent tud! Még azt is, hol lakik a Hétfejű Sárkány!
- Ez igaz! - ismerte el Balázska. - De még ő se mer elmenni a Hétfejű Sárkányhoz.
- Csak, azért mert a Hétfejű Sárkánynak most bújik a nyolcadik feje. Ilyenkor nagyon érzékeny a fájdalom miatt, ezért nem szereti, ha háborgatják. Minden századik évben kinő egy feje. Máskor igazán nagyon türelmes, még azt is megengedi, hogy megsimogasd a fejét, még a kezedet is megnyalja, mint Bolha. Ott lakik a nagy sziklák mögött egy barlangban. Tata azt ígérte, ha majd kigyógyul a fejkinövés fájdalmaiból, elvisz hozzá.
- Ezt én is tudom, ott voltam, amikor mesélte!- vágott bele Marcika beszédébe Balázska.
- Csakhogy ezeket, a Habtündéreket valahogy nem akarom elhinni.
- A te dolgod - rántott a vállán Marcika. - Tata azt mondta mindenki azt hisz, amit látni akar.
Mert tudja ő, amit tud! Amikor langyos nyári záporok után Tatával átkeltek a nagy fenyőerdőn a vízmosások medrében, vagy a tömör tűlevelű avaron szaladó csermelyek mentén, helyenként felfúvódnak a fehér habhalmok, ott ahol a víz kőnek ütközik vagy csorgót képez. Tata azt mondta, hogy mindenik ilyen habcsomóban születik egy-egy tündér. Onnan repülnek ki, és oda térnek vissza még mielőtt eltűnnének, ezért életük nagyon rövid, de munkájuk áldásos. Tata azonban azt nem mondta el mi a munkájuk.
- És nem látja őket mindenki, csak az, aki hisz bennük – találta ki Balázska Marcika gondolatait. Marcika bólintott.
- Én hiszek bennük, és látni akarom őket. Gyere velem Balázska és keressük meg a habokat. Én tudom, hol kell keresni őket.
- Én is.
A két apró gyerek nekiindult a rengetegnek, hátrahagyva nagyapjukat, biztonságos környezetüket. Kíváncsiságuk nagyobb volt, mint félelmük, de talán nem is féltek. Bíztatta, hívta őket a rejtelmes erdő, a vad természet, mely vadságában is szelídebb, mint néha az ember.
***
- Itt vannak!- ujjongott Marcika. - Ugye mondtam, hogy megtalálom!Előttük apró vízmosásokban és fenyők gyökereit elborító avarszőnyegen, fürge vízerecskék táplálták egyre nagyobbra a fehér hablabdákat, miközben finom eleganciával libegtették magukat a sekély medrekben.
- Itt is van! Ott is van! Jaj, de milyen sokan vannak te Balázska! – Marci nem tudott betelni velük. - Itt biztosan találunk tündéreket, meglátod!
Valóban, a vízgyűjtő völgyben olyan sűrűn fehérlettek a tündérek bölcsői, akár a nagyra nőtt keserűgombák fehér karimái. A két gyerek lázas igyekezettel rohangászott egyiktől a másikig, nem tudván eldönteni, melyik az igazi.
- Ez a legnagyobb. Gyere Balázska, mert itt fognak születni a tündérek! –csalogatta testvérét Marci.
Letelepedtek egy vastag mohapalástú szürke köre, és lélegzetvisszafojtva figyelték a kecsesen ringó habot. Körülöttük halkan neszezett az erdő. Csobogva feleselgettek egymásnak a rövid életű apró csermelyek. Teltek a percek, egyik a másik után, de nem akartak tündérek születni.
- Nem fognak itt Marcika tündérek születni, jobban járunk, ha hazamegyünk, mert otthon vár minket Tata meg Mama.
- Csak még egy keveset várjunk, kérlek!- rimánkodott. - Mindjárt megszületnek, tudom!
Balázska bosszús lett, maga elé tartotta mogyorófa pálcáját, hogy a habba döfjön vele.
- Ne Balázska, ne! – tiltakozott Marci. - Kérlek, ne zavard meg őket!
***
Csircsörr a tündér, éppen át akart lépni a kapun, de nem tehette, mivel Mimózára kellett várnia, és ez fölöttébb bosszantotta. Ráadásul a túlsó oldalról egy mogyorófa pálca vége többször is oldalba bökte.- Miféle otromba tréfa ez?- háborodott fel Csircsörr, akit azért neveztek így, mert könnyen méregbe gurult. Olyankor dühösen csirreget-csörrögött, mint az összetört üvegkorsó darabjai, melyeket külső fonatában megráznak. Amilyen hamar dühbegurult olyan hamar le is csendesedett, amikor tündértársa Mimóza, bársonyos lágy hangján megnyugtatta, de ha netán ez sem segített volna, akkor Mimóza elpityeredett, és ez már azonnal hatott.
Szóval, Csircsörr hirtelen felindultságában átugrott a kapun, és újra elismételte az előbbi kérdést:
- Miféle ostoba tréfa ez?
Akkor már Balázska előtt állt, és kiragadta kezéből a mogyorópálcát. Csupán térdéig ért fel, de ez nem akadályozta meg abban, hogy fel ne ugorjon a kisfiú fejének magasságába, és szidni ne kezdje őt.
- Hogy engeded meg magadnak ezt a szemtelenséget? Átszurkálsz Tündérországba, és ráadásul még többször oldalba is böksz? Kitől tanultál te illemet? Az emberek illeme ez? Halljam csak! Majd adok én neked szurkálást! - varázsvesszőjét úgy suhogtatta a fiúcska orra előtt, akár egy vívó a kardját.
- Nincs neked egyéb tennivalód egy gyönyörű nyári nap dologidejében? Rögtön foltos szalamandrává változtatlak!
- Nyugodjál meg Csircsörr, az is lehet nem szándékosan bántottak! - Mimóza csillapította Csircsörrt, aki szintén átugrott a kapun, és most barátja mellett lebegett.
- Nem szándékosan tették, azt mondod, de attól még sajog az oldalam. Kik vagytok? – kérdezte a gyerekeket kissé barátságosabb hangon.
Balázska nem tudott megszólalni a meglepetéstől, ezért Marcika válaszolt:
- Ő Balázska!
- Te pedig bizonyára Marcika vagy?- szólt kedvesen Mimóza.
- Honnan ismersz? Mi még soha nem találkoztunk!
- Ti, Tata unokái vagytok.
- Tatát honnan ismeritek?
- Tatát mindenki ismeri Tündérországban, ő írta a Tata madara című mesét!
- Azt a mesét nekem írta - düllesztette ki mellét Balázska.
- Nem csak neked írta, hanem mindenkinek. Gyerekeknek, felnőtteknek. Arra akarja megtanítani az embereket, hogy barátságban éljenek a természettel! De most bocsássatok meg, mennünk kell, még rengeteg a dolgunk.
- Mi a dolgotok nektek, tündéreknek?
- Miért akarjátok tudni? Úgysem értenétek meg.
- Csakhogy mi nem vagyunk buták! Elfelejtetted kicsoda a mi Tatánk?
- Hát jó, akkor figyeljetek!
- Vizet tisztítunk és levegőt. Magokat ültetünk és csiráztatunk, rügyeket fakasztunk, vadakat gyógyítunk, ózonpajzsot foltozunk, északi és déli sarkokon jégsziklákat fagyasztunk, egyszóval természetet gyógyítunk, amit az emberek tettek beteggé. Mert mindent elrondítanak, amerre járnak. Balázska, te például, eldobtál egy pillepalackot idefelé jöttödben. Marcika meg egy csoki műanyag csomagolását!
A két kisgyerek elvörösödött a szégyentől, és szólni sem mertek.
- Most menjetek haza, mert lassan későre jár, még rátok esteledik és féltek majd az erdőben.
- Ti mikor tértek haza?
- Majd később. Most csak varázsporért jöttünk vissza, mert elfogyott. Még meg kell tisztítanunk két patakot, húsz forrásvizet, amit nemrég szennyeztek be.
- Megvárunk jó? Addig játszunk egyet.
- Ne! Nem tehettek ilyent, Tata már vár otthon és búslakodik. Amúgy sem léphettek be Tündérországba, mert ember oda nem mehet - közölte velük nyomatékosan Csircsörr.
A két tündér egy szempillantás alatt tovasuhant a vastag törzsek útvesztőiben, gyorsan oszló ezüstös csíkot húzva maguk után.
- Megvárjuk?- kérdezte Marcika.
- Megvárjuk!- mondta Balázska.
Visszatelepedtek a vastagmohájú szürke kőre és bizakodóan várták a tündérek visszatértét.
***
Alkonyodott. Az erdő között bujkáló vékony napsugarakat egymás után szippantotta be a völgykatlanból alattomos módon hömpölygő félhomály.- Nem jönnek, és mindjárt este van!- Balázska türelmét vesztve felzokogott félelmében.
- De jönnek!- makacskodott Marcika, de a félelem már belopózott az ő szívébe is és elpityeregte magát.
Nemsokára mindketten ott sírtak az erdő közepén. Addig sírdogáltak, amíg a sűrűsödő félhomályban megjelentek a tündérek.
- Mi van itt? Ki sír itt?- Mimóza kedves hangját hallották.
- Hát persze, hogy ők azok! Megmondtuk, hogy menjetek haza!- csörrent bosszúsan Csircsörr.
- Mert Marcika rábeszélt. Én mondtam, hogy menjünk haza!- mentegetőzött Balázska.
- Ne hazudj Balázska, mert te is azt mondtad, hogy várjuk meg őket!- szipogta Marcika.
- Mit tegyünk, mit tegyünk? - Csircsörr tanácstalanul lebegett a két gyerek előtt.
- Csak semmi pánik Csircsörr, átvisszük őket a kapun.
- Azt nem tehetjük Mimóza, tudod, hogy Tündérmama megtiltotta. Embert nem vihetünk Tündérországba!
- Két gyerekről van szó, és mi tündérek vagyunk. Hogyan találnak sötét éjszaka haza? Mi nem kísérhetjük őket el, mert időnk lejárt, és nem szabad lekésnünk a számonkérést sem!
Habár Mimóza volt a gyöngébb és érzékenyebb tündér, de rendszerint ő hozta a legjobb döntéseket és Csircsörr ezt nem is bánta, különösen most nem.
- És mi lesz Tatával meg Mamával? Halálra búsulják magukat.
- Ne aggódjál, majd üzenetet küldünk gondolatátvitellel.
- Nem bánom - adta be Csircsörr a derekát. - De a felelősség a tied Mimóza!
- Gyorsan, nyújtsátok a kezeteket!
Egyiket Mimóza, a másikat Csircsörr fogta kézen és gyors egymásutánban belelibbentek a habba.
***
A gyerekek szinte semmit sem éreztek, csak azt tapasztalták, hogy hirtelen kivilágosodott. Olyan kellemes ragyogás uralta a tündérvilágot, amelyet még idáig nem látott földi ember. Egy gyönyörű százszínű szivárvány alatt repültek és a gyerekek látták, amint tündérek csúszkálnak a szivárvány hátán. Marci kérte is, hadd röpüljenek ők is oda csúszkálni egy keveset, de Mimóza a fejét rázta.- Sietnünk kell, már megkezdődött a számonkérés ideje!
Különböző formájú tündérek suhantak velük szemben és megcsodálták a két idegent.
- Nézzetek oda! Emberek! – kiáltottak fel. – Hogyan kerülnek ide embergyerekek?
- Én úgy tudtam a tündéreknek szárnyuk, van. Hová lett a szárnyatok?- okoskodott Balázska.
- Badarság!- csörrent fel Csircsörr. - Ha akarjuk, semlegesítjük azt a vonzóerőt, amelyet tudományosan úgy neveznek, hogy gravitáció, és amelyik a Földön tart mindent. Ezért nincs szükségünk szárnyakra. De ti ezt még nem érthetitek meg.
Alattuk, élénkzöld pázsiton sűrűgallyú törpe fák álltak, ismeretlen gyümölcseikkel. Közöttük különböző színű furcsa virágok, amelyek fejüket körbe-körbe forgatva bólogattak, mintha egymásnak köszöntek volna. Akárcsak a sivatagban az oázisok, nem túl messzire egymástól érdekes formájú tavak tükre csillogott. A tavakban nagyméretű tavirózsákon tündérek tutajoztak. Egyenként, párosával, vagy hárman, négyen. A tavakat csatornák kötötték össze. Feltűnt, hogy a levegőben nagyobb volt a forgalom, mint a földön. Hatalmas, színes szárnyú szitakötők röpködtek, mindegyik hátán egy mosolygó vagy nevető tündér ült. Nagy többségük egy zöld gyeppel, és különös szépségű virágokkal borított hegy felé tartott.
- Az a Tanácshegy, ott tartjuk szabályos időközönként, a számonkérést. Mindenkinek kötelessége beszámolni a rábízott munka elvégzéséről- oktatta őket Mimóza. – Most oda repülünk.
A tanácshegy belsejében is zöld gyepszőnyeg volt mindenhol. Szabályos elrendezésben a hegy oldalfala mellett, fehér zsámolyok lebegtek körös-körül, az aljától a kráter pereméig. Középen egyetlen piros színű lebegő zsámoly volt, a tündérmama zsámolya. Szintén középen, de magasabban a piros zsámoly fölött, hogy mindenki jól lássa, egy nagy kristálygömb is lebegett, akarom mondani a levegőben állt mozdulatlanul. Ahogy földet értek a kis zsámolyok közötti sávra, Marcika elnyafogta magát.
- Éhes vagyok Mimóza, kérlek, adj enni!
- Én is éhes vagyok!- panaszkodott Balázska.
- Mindjárt hozok nektek kenyeret - nyugtatta meg őket a tündér és sietve tovaröppent.
- Foglaljatok helyet a kis székeken - bíztatta őket Csircsörr.
- Mi az a nagy gömb?
- Az egy mindent látó, minden titkot megmutató.
- És mikor mutat valami titkot?
- Amikor tündérmama kérdezi.
- Itt van a kenyér!- érkezett meg Mimóza, ki kezeiben két virágkelyhet tartott.
- Ez nem kenyér, ez virágkehely!- méltatlankodott Balázska ismét.
- Valóban, csakhogy a kelyhekben kenyér van, kóstoljátok csak meg!
- Ilyen finomat még nem ettem! - ismerték el mindketten. - Még kérünk!
Mimóza a fejét rázta.
- Nem lehet. Ez az adag két napra való energiát tartalmaz. Nem lehet halmozni, és kérem az üres kelyheket, mert visszaültetem a táptalajba, hogy holnapra ismét kenyeret teremjenek.
A tündérek sorban megérkeztek, helyet foglaltak lebegő zsámolyaikon, és szívélyes beszélgetésbe kezdtek. Hangjuk kellemes duruzsolássá olvadt össze. Hirtelen csönd lett és mindenki a kristálygömb fele tekintett.
***
Ott ült tündérmama a piros zsámolyon. Rokonszenves fiatal arca volt, nagy, mandulavágású szemekkel, keskeny ajkakkal. Nem látszott rajta hogy ezer esztendős, csak fehér haja emlékeztetett az elmúlt évezredre. Körbe integetett mindenkinek, majd így szólt:- Köszöntök minden tündért! Mielőtt rátérnénk a számonkérésre, felkérem Csircsörr és Mimóza tündéreket, adjanak magyarázatot, hogy mi kényszerítette őket egyik törvényünk megszegésére, amely röviden így hangzik: „Embert Tündérország területére bevinni szigorúan tilos!”
Rövid moraj következett, majd néma csend. Csircsörr emelkedett volna szólásra, de Mimóza megelőzte.
- Tündérmama! Ez a két embergyerek nem akárki, ők Tata unokái, Marcika és Balázska.
Kijelentését a csodálkozás moraja követte. Tündérmama meglepődött, majd enyhe mosoly szaladt arcára.
- Örülök, hogy megismerhetem őket, sokat hallottam róluk, de lásd be Mimóza, ez nem ok arra, hogy megszegd törvényeinket.
- Késő este találtunk rájuk az átjárónál. Keservesen sírtak, mert féltek, mivel nem tudtuk hazakísérni őket, mert időnk lejárt és az átjáró lezárult volna. És mivel mi tündérek vagyunk, akiknek segíteni kell a bajba került gyerekeken, úgy gondoltam és meggyőztem Csircsörrt, hogy mentsük meg őket. Én vagyok a vétkes! – mondta Mimóza, és utolsó szavai sírásba fúltak.
- Mimóza tündér! Te tudod, hogy miért tiltottuk ki az embereket ilyen szigorúan Tündérországból. Mert amerre eljárnak mindenütt fertőzést, szemetet, pusztítást hagynak maguk után, és mohóságuk nem ismer határt. De mivel ez egy különlegeseset, tekintve, hogy a gyerekek biztonságát tartottad szem előtt, nem vagy vétkes. Majd teszünk róla, hogy a törvény mellé paragrafust iktassunk be, az enyhítésről. Most pedig térjünk rá a számonkérésre. Elsőnek kérem Doki tündért, tegyen jelentést a Hétfejű Sárkány állapotáról, mivel tudjátok, hogy jelen pillanatban betegségéből lábadozik, éppen most bújik a nyolcadik feje. Tündérmama egyetlen intésére megvilágosodott a kristálygömb és ábrák, képek jelentek meg rajta.
Meredek sziklák katlanjában megjelent a gyengélkedő Sárkány, hét fejét egy kőpárnán nyugtatta, a nyolcadik feje fehér gézzel volt szakszerűen bekötözve. Látszott rajta, hogy megviselte a betegség. Csak hosszú pikkelyes farkával tudott integetni, hogy a tündéreket üdvözölje, azzal is nagyon gyengén, de még ezt is lelkesen megtapsolták, miközben Doki tündér ismertette a beteg állapotát:
- A beteget minden nap meglátogatom, ellátom fájdalomcsillapítókkal és nyugtatókkal. Közérzete jó, fájdalma mérsékelt, enyhe hőemelkedése van, ami természetes, betegségének velejárója. Rövid időn belül meggyógyul. A tündérek boldogan ujjongtak.
- Elsőnek kérem Fóti tündért, az ózonpajzs foltozójának vezetőjét!
- Mint tudjuk az ózonpajzs helyzete katasztrofális - panaszkodott a tündér. – Egyik helyt befoldozzuk, a másik helyt kilyuggatják a mérges gázok, melyek az emberi tevékenységek származékai. A kristálygömb képei elszomorítóak és ijesztőek. Ha nem találunk valami megoldást nem lesz ózonpajzs, ami megszűrje a gyilkos sugarakat, aminek következtében kihal a földi élet.
- Mit javasoltok? - kérdezte Tündérmama.
- Kérjük az emberek megértését és közreműködését!
- Már kértük többször. Az emberek nemtörődömök és mohók! Vesztükbe rohannak. Kérünk, tegyétek meg, ami tőletek telik!
- Kéretem a víz és levegőtisztítók vezetőjét!
Mimóza állt fel, hogy elkezdje beszédét, és a kristálygömb képet váltott. Óceánokat, tengereket, tavakat, folyókat és forrásokat mutatott, miközben a tündér szomorúan számolt be a helyzetről.
- Szinte minden víz fertőzött és mérgezett az élő szervezetre. Nagyon káros. Okai a meggondolatlan káros emberi tevékenységek. Sokan dolgozunk azon, hogy varázsporokkal tisztítsuk meg a vizet, a levegőt, de nem győzzük, akkor sem, ha látástól vakulásig dolgozunk. Lassan kihalnak a vizek, a levegő állatai, és mi keveset tehetünk, hogy mindezt megakadályozzuk – szólt Mimóza, és elsírta magát.
- Javaslat, meglátás?- kérdezte Tündérmama.
- Észhez kell téríteni az embereket! Mellőzzék a veszélyesen mérgező anyagokat. Visszaömlés előtt tisztítsák a használt vizeket, valamint minél több elektromos és természetbarát járművet tegyenek forgalomba.
- Az erdővédők vezetőtündérét kérem, Erdőtündért!
A gömb képet váltott. Egyik pillanatban egy hatalmas esőerdőt mutatott gazdag állatvilággal, másik pillanatban lekopaszított területet, elmenekült vagy foglyul ejtett állatokkal, ugyanott. Hatalmas autókamionok szállították a levágott rönköket, és a vasrudas ketrecekben az erdő állatait. Olyan szánalmas látványt nyújtottak, hogy a tündérek hangos felháborodásuknak adtak hangot.
- A legfelháborítóbb az, hogy a világ erdeivel mindenhol így bánnak az emberek. Úgy tesznek, mintha nem tudnák, hogy erdő nélkül nincs élet, mintha élvezetüket lelnék abban, hogy kínozzák a természetet, hogy életeket olthatnak ki. Senki nem törődik a jövővel csak a jelennek élnek. Annyira erőt vett rajtuk a kapzsiság, hogy ez már náluk szenvedéllyé vált. Gyógyítjuk a sebeket, ahol lehet, magjaikból fákat sarjasztunk, rügyeket bomlasztunk, vadakat gyógyítunk, csakhogy ez nem elegendő, az emberek lelkét és gondolkodásmódját kellene megváltoztatnunk.
- Már próbáltuk százszor és ezerszer, jól tudod te is Erdőtündér, az emberek lelke megkeményedett, erősebb bennük a birtoklási vágy, mint az érzelem!
- Van egy javaslatom Tündérmama! Arra gondoltam, hogy ne szakítsuk ugyan meg az emberek átnevelését, de nagyobb hangsúlyt fektessünk az egyéb dolgokra is.
- Hadd halljam Erdőtündér, mi az elképzelésed?
- A felnőtt emberek nevelését gonosz erők befolyásolták, ezek eltérítették őket a természet és egymás iránti szeretet nemes érzelmétől. A gyerekek, az emberek gyerekei, akiknek lelkét, annak tisztaságát, nem pecsételik gonosz cselekedetek bűnei, inkább befogadják a szeretet és józan gondolkodás csiráit. Hozzájuk kell fordulnunk segítségért, őket kell megtanítanunk békében együtt élni egymással és a természettel.
A tündér, ezzel Marcikára és Balázskára mutatott, akik zavartan pislogtak a rájuk terelt figyelem központjában.
- Köszönjük Erdőtündér, nagyon hasznos tanácsot adtál, és ezért dicséretet érdemelsz. Folytatjuk, a számonkérést. Most Hófehérke tündér következzen az örök havak védelmezőinek nevében.
Sokáig tartott a beszámoló, hiszen fel kellett sorolni a Föld összes betegségeit és lehetséges gyógymódjait. Érdekes módon a gyerekek nem unták, inkább azon voltak, hogy minél több információt magukba szívjanak, és örökre elraktározzanak, hogy soha ne feledjék az életben, és mindenkinek átadják azt.
- Balázs, Marci!- szólt a meghallgatások végén ünnepélyesen Tündérmama. - Álljatok fel és feleljetek a kérdéseimre!
A két gyerek kissé zavartan tekintett egymásra, akkor ők még nem tudták, hogy mi dagasztotta mellüket és dobogtatta meg szívecskéjüket, de érezték, hogy fontos feladatot kapnak a tündérektől és lehet, hogy felnőtt korukban az emberiség megmentése válik hivatásukká.
- Megígéritek e, hogy minden gyereknek a világon elmesélitek, amiket itt láttatok és hallottatok?
- Megígérjük!- szóltak kipirult arccal.
- Megígéritek e, hogy minden erőtőkkel azon munkálkodtok, hogy a gyerekek megszeressék a természetet?
- Megígérjük!
- Nem csak szeretitek, de kímélitek és véditek majd?
- Megígérjük!
- Esküdjetek meg a Tata madarára!
- Esküszünk a Tata madarára!
- Ezennel tiszteletbeli tündéreknek nyilvánítalak benneteket, és kérem a hallgatóságot megéljenezni ezt, mert nálunk ez a legnagyobb tiszteletadásnak számít.
Hangos éljenzés és taps fogadta Tündérmama kijelentését. Még a kristálygömb is gyönyörű fényekkel villózott örömében.
Addig álltak ott megilletődve, amíg sorban mindegyik tündér elébük járult, hogy kifejezzék őszinte gratulációjukat. Már csak négyen maradtak a tanácshegyen. Csircsörr megveregette vállukat, Mimóza szétmorzsolt néhány örömkönnyet, és mindketten nagyon boldogak voltak.
- Ti vagytok az első tiszteletbeli tündérek. Büszkék vagyunk rátok! Most viszont menjünk pihenni, mert nálunk sosincs ugyan éjszaka, de a tündéreknek is pihenniük kell. Kézen fogták őket, majd sebesen suhantak a csillogó tükrű tavak felé.
- Most az alvóházakhoz megyünk, hogy lepihenhessetek- mondta Mimóza.
Lassan leereszkedtek egy nyitott szárnyú tavirózsa hatalmas tányérjára, amely akkora volt, mint egy kisebb szoba, és csendesen ringott a tó sima tükrén.
- Odafekhettek a bibeszár mellé az ajaksziromra. Kényelmes ott aludni, de vigyázzatok, ne bántsátok a bibéjét, mert nagyon érzékeny. Ha aludni akartok, gyöngéden megsimogatjátok a szárat és szirmai összecsukódnak. Nem teljesen, ne féljetek, nem lesz vaksötét. Szép álmokat, tiszteletbeli tündér barátaink.
Miután ilyenformán kioktatták őket, Csircsörr és Mimóza elbúcsúzott tőlük.
- Ti nem alszotok velünk?- kérdezték szomorúan a gyerekek.
- Nem - rázták a fejüket-, a mi alvónk máshol van.
Ahogy tovasuhantak, a magasból még vissza-visszaintegettek és úgy tűnt, mintha nehezükre esett volna az elvállás.
- Pedig reggel újra találkozunk! - gondolták mosolyogva a gyerekek, miközben visszaintegettek.
Amint lefeküdtek a csodálatosan puha fekhelyükre és összezáródtak felettük az óriási sziromlevelek, halk, kellemes hangon megszólalt egy álomba ringató zene. Hosszú volt a nap, sok dolog történt és a gyors egymást követő események izgalmától elfáradtak.
- Nagy boldogság tiszteletbeli tündérnek lenni!- sikerült még Marcikának kimondania gondolatát, aztán mély, kellemes álomba merültek.
***
A nap besütött a konyha ablakán. A pajkos sugarak addig csiklandozták lezárt szempilláikat, amíg azok felpattantak. Előbb Balázska ébredt, azután Marcika. Tata az asztalnál párolgó kávéját iszogatta és közben újságot olvasott. Mama reggelit készített. A résnyire nyitott ajtón beszűrődött a patak csobogása, a korán kelő madarak éneke.- Hol vannak?- pattantak fel szinte egyszerre a gyerekek az ágyból.
- Kik?- kérdezte Mama.
- A tündérek! A két tündér!
- Ti vagytok azok,a tiszteletbeli tündérek!- mondta Tata, titokzatos mosollyal az arcán.
A Balázska és Marcika, és a Habtündérek című illusztrációkat Márton Anita készítette.