Szabó Gabi: Kölcsönkapott Föld

Mikor még kisgyermek voltam, a világról semmit sem tudtam.
 Ahogy egyre nagyobb lettem, a tudás is úgy nőtt bennem.
Most, hogy fejem ősz haj fedi, elmesélem neked Peti, mi a legfontosabb ma a világon.
Ha a szememet jobban kitárom, olyan dolgokat látok előre, hogy magam is megrettenek tőle.  
Te is voltál már beteg, mint minden felnőtt és gyerek.
Itt fájt ott fájt rosszul voltál, csak aludtál és nem játszottál.
 De szerencsére ott volt neked anyukád, és a doktor néni is felírt egy két pirulát.
Nagyon gyorsan meggyógyultál játszottál és boldog voltál.
 Tudd meg most a Föld beteg, rosszul bántunk vele mi emberek.
 Drága kis unokám, talán még nem késő, hogy e gyönyörű bolygónknak ne ez a pár év legyen a végső.
Mikor még az Én ükapám akkora volt, mint most Te.
A Földet emberek, állatok, növények népesítették be.
 Egy két autó járta csak az utakat, és nem ismerték még műanyagokat.
Repülővel ritkán szelték az eget, nem értek el gyorsan messzi földeket.
Friss alapanyagokból készültek az ételek, nem voltak mesterséges élelmiszerek.
Mosáshoz is szappant használtak, így is tisztán illatosan jártak.
 Az egyensúlyt fenntartották, hisz tudták a Földet Ők csak kölcsönkapták.
 Ő pedig mindent megadott, mit az ember csak kívánhatott.
 Friss levegőt lélegeztek, természettel érintkeztek.
Teltek múltak az évek, megjelentek mindenféle gépek.
Az emberi munka könnyebb lett, az ipar pedig túltermelt.
Felhalmozódtak a termékek, eltűntek az értékes kézművek.
A jobb élet miatt túlnépesedtünk, szegény bolygónknak a terhére lettünk.  
Mert egy valamit nem vettünk észre, ha kapunk adnunk is kell cserébe.
A Föld most már alig kap levegőt, az oxigénje teljesen kimerült.
Láza van, egyre csak melegszik, segélykiáltása már messzire elhangzik.
Elolvadnak a jéghegyek, emelkednek a tengerek.
Ha nem lépünk közbe, városok fognak eltűnni a vízbe.
 Sok lesz a tűzvész a forróság, elviselhetetlen a klíma.
 Az ember is eltűnik, ezt már Ő sem bírja.
Nem lesznek állatok, növények, minden oda lesz.
Ez a vég közeleg, ha az ember mit sem tesz.
Meggyógyítani csak úgy lehet, ha összefognak a nemzetek.
A nagyhatalmakkal karöltve, az önös érdekeket félrelökve.
A szelet és napot, ha igénybe vennénk az energiánkat is olcsóbbá tennénk.
 Ha nem használnánk műanyagot, nem ennénk annyi állatot.
A termőföldet nem vegyszereznénk, az otthonunkat is rendszereznénk.
 Nem szennyeznénk a levegőt, telepítenénk több erdőt.
Vigyáznánk a tengeri algákra, hisz ez a Föld legnagyobb tüdőraktára.
Nagypapa, szólalt meg Peti.
Mit szólnál, ha minden megszületett gyermek után ültetnénk egy fát.
Majd vigyázzunk rá, nemzedékeken át.
 Nagyon jó ötlet kisunokám.
Ha egyszer már nem leszek, Te is ültess nekem egy fát.
Ha hiányozni fogok neked, majd oda ülsz és én susogok.
Így örökre veled maradok, ameddig a Föld forog.
6 - 10 évesek

Bővebben

11-14 évesek

Bővebben

15 - 18 évesek

Bővebben

+18 évesek

Bővebben







Ha kérdésed van, írj nekünk

Feliratkozás hírlevélre



© 2018 ismerdmegmagyarorszagot.com