Szalai Istvánné Sarolta: A Nap, a Hold és a Föld

Egyszer, nagyon- nagyon régen, megszületett egy kisbolygó a naprendszerben. A Nap és a Hold nagyon megszerették ezt a kis égitestet és elnevezték Földnek. Gyönyörű kék színét a tengerektől, a zöld szín minden árnyalatát pedig az erdők sűrű lombjaitól kapta. Nappal a Nap melengette, simogatta és vigyázott rá, éjjel pedig a Hold világította be gyönyörű alakját. Hosszú-hosszú idő telt el így. Az emberek, az állatok és a növények harmóniában éltek egymással. Mindegyik faj csak annyit vett el a természettől, amennyire a létfenntartásához szükséges volt. Telt múlt az idő és megváltozott az emberiség viselkedése. Előtört belőlük az önzőség. Nem volt elég, amit nap, mint nap megkaphattak a természettől, több kellett nekik.
Nem volt elég a barlang, házat akartak. A házhoz pedig kivágták a fákat, így az üres talaj elsivatagosodott.
Nem volt elég az aznapi biztos betevő, ők lelőttek minden állatot, aki az útjukba került. Még több és még több javat akartak maguknak. Épületóriásokat, gyárakat építettek, amelyek ontották a mérget magukból. Mivel már a járás is nehezükre esett, kitaláltak maguknak olyan járműveket, amik mérgező gázokkal működtek. A Föld lassan elveszítette gyönyörű kék színét és szürkévé változott. Nap és a
Hold nagyon megharagudott és elhatározták, hogy véget vetnek ennek a pusztításnak.
A Nap nem sütött többé a Földre, a Hold pedig nem világított éjszakánként. Sötétség lepte be a bolygót és beköszöntött a jegesedés. A Föld lassan kihalt. Sok-sok idő telt el azóta. A bolygó légköre kitisztult és ismét gyönyörű kékségével kápráztatta el a többi égitestet. A Nap úgy döntött, ad még egy esélyt az elkövetkezendő populációnak. Ismét sütni, melegíteni kezdte a Földet és elindult egy új élet kialakulása. A Nap és a Hold csak reménykedni tud abban, hogy nem következik be újra az, ami egyszer már megtörtént.
Tudjuk ez csak egy mese. De mi arra a biztosíték, hogy nem a rossz úton haladunk? Gondolkodjunk el rajta és éljünk úgy, hogy az ükunokáink is büszkék lehessenek ránk!
 
6 - 10 évesek

Bővebben

11-14 évesek

Bővebben

15 - 18 évesek

Bővebben

+18 évesek

Bővebben







Ha kérdésed van, írj nekünk

Feliratkozás hírlevélre



© 2018 ismerdmegmagyarorszagot.com