Szalai Istvánné Sarolta: Sünkaland
Minden nap, reggeltől estig szorgoskodtak. Gyűjtögették maguknak az élelmet télire, a fa odvába.
Volt ott bogyó, gyümölcs, magvak, gombák. Amikor már elég eleséget halmoztak fel, sünpapa becsukta az elemózsiás raktár ajtaját.
- Jól van gyerekek, az élelmünk elég lesz az elkövetkezendő hónapokra! Nemsokára beköszönt a hideg tél, mi pedig itt alusszuk át a jeges szeles hónapokat. Már csak a jó puha falevél hiányzik a vackunkból! Menjetek és szedjetek össze annyit, amennyit csak bírtok! – mondta.
A süngyerekek boldogan indultak a hegy oldalába, hogy onnét legurulva tüskéjükkel vastag avarpárnákat gyűjtsenek. Ám amikor a völgybe értek és kigömbölyödtek, nem akartak hinni a szemüknek. Az illatos falevelek helyett bűzös szemét ragadt a tüskéjükhöz.
Alig tudtak felállni, mert elhúzta őket a sok hulladék.
- Mi történt itt? Hogy kerülhetett ez ide? - néztek körül értetlenkedve a süngyerekek.
Mivel már esteledett a szülők aggódni kezdtek.
- Hol lehetnek ilyen sokáig a kicsikéink? Menjünk papa, keressük meg őket! - Nem kellett sokáig keresgélniük, mert a tölgyfától nem messze egy nagy kupac szemét alatt megtalálták a vacogó apróságokat. Sünmama és sünpapa egyenként szabadította ki a gyerekeket. Óvatosan húzkodták le a tüskéikről a szemetet.
- Gyertek, most hazamegyünk, de holnap reggel, utána kell járnunk ennek a környezetrongálásnak!
A szülők korán ébredtek. Nem tudtak aludni, nagyon bántotta őket az, hogy valaki tönkre akarja tenni az erdőjüket. Csendben elindultak a hegy felé, hogy kiderítsék, mi is történhetett valójában. A tölgy koronájában lakott az öreg bagoly. Fától fáig követte sünéket, mire megkérdezte, hogy hova iparkodnak.
- Felmegyünk a hegytetőre, hogy körülnézzünk, ki szemetelte tele az erdőnket! - válaszolta sünmama.
A bokrok közül előbújt őz bácsi, sántikálva igyekezett utánuk.
- Várjatok! Én is tudni akarom, hogy ki miatt léptem bele egy eldobott üvegszilánkba!
Így már négyen voltak: sünmama, sünpapa, az öreg bagoly és őz bácsi. Mire felértek a hegytetőre már egy egész állathadsereg követte őket. A völgyben embereket pillantottak meg, akik sátrakat vertek, tábortüzet raktak és az autóik kerekekével felszántották a virágos rétet. Eldobált szemét éktelenkedett szerteszét. A feldühödött állatok körbekerítették a tábort és éles hangjukkal kiugrasztották sátraikból őket.
- Mit akartok tőlünk? - kérdezte remegő hangon az egyik sátorlakó.
- Tűnjetek el az erdőnkből! - válaszolta az őz!
- De mielőtt elmennétek, szedjétek össze az összes szemetet, amit eldobáltatok! Ez a mi otthonunk, mi itt élünk! Ha elárasszátok szeméttel az erdeinket, nem lesz fa, ami oxigént adhatna nektek! Így ti is elpusztultok velünk együtt!
Az emberek szégyenkezve, lehajtott fejjel elindultak, hogy felszedjenek mindent, amit elhajigáltak. Úgy délután körül, újra tiszta volt az erdő. Eltűntek a sátrak és autók. Csend lett, csak a pacsirta trillája hallatszott az őszi szélben. A süngyerekek kint álltak az odú előtt és már nagyon várták haza szüleiket.
- Jól van!- kiáltott sünpapa.
- Futás falevelet szedni!
A gyerekek boldogan hömpölyögtek le a domboldalról, hogy puha párnákat készítsen sünmama, az összegyűjtött illatos falevelekből.