Tóth Brigitta: Álmodik a Föld

Egyszer volt, hol nem volt, a hatalmas és végtelen világegyetemben volt egy Föld nevű bolygó. Ennek a kis apró bolygónak a teremtői Földapó és Földanyó éjt nappallá téve vigyázták a rendet és a békességet a Föld összes lakója között, mióta világ a világ. Az Ő segítségükkel ezen a tiszta és fenséges bolygón mindig is harmónia honolt az emberek, állatok és az anyatermészet között.
Földapó és Földanyó három gyermeke ámulattal figyelte munkásságukat és közben titkon arról ábrándoztak, hogy egyszer majd szüleik nyomdokaiba lépve Ők fogják a Földet óvni.
Egyik reggelen a három testvér észrevette, hogy szüleik még mindig nem ébredtek fel, ezért odasiettek hozzájuk és a nevükön szólongatták őket: - Földapó, Földanyó keljetek fel!
Válasz azonban nem érkezett, aludtak tovább békésen.
A testvérek nagyon megrémültek, hiszen ilyen még sosem fordult elő, tanakodtak, hogy mi tévők legyenek és eszükbe jutott, hogy az anyatermészet segítségét kérjék.
- Földapót és Földanyót hagyni kell aludni, így fogják kipihenni a fáradságos munkájukat, amit már oly régóta végeznek– mondta nemes egyszerűséggel az anyatermészet.
A három gyermek így is tett, majd egy szép napon eszükbe ötlött néhány forradalmi újítás, amivel megkönnyíthetik az emberek életét a Földön. Az embereknek persze nagyon tetszettek az új ötletek és nyomban munkához is láttak, hogy megvalósítsák mindet. Nem telt el sok idő és már autókkal járták a vidéket, olajfúrótornyokat építettek, gyárakat húztak fel, óriási hajókkal szelték a habokat, hatalmas utasszállító gépekkel suhantak az égen.
 Az anyatermészet óva intette a három testvért, hogy így tönkre teszik mind azt, amiért szüleik dolgoztak, de ők nem törődtek mindezzel.
Nem is oly sokkal később a Földet természeti katasztrófák sora sújtotta, a levegő már nem volt olyan tiszta, mint régen, a vizek szennyezettek lettek, és teli voltak szeméttel akárcsak a talaj. Állatfajok tűntek el nyomtalanul, mintha sosem léteztek volna, a sarki jégtakarók olvadni kezdtek.
 A testvérek elszörnyülködtek, hogy mindez miattuk történt, ezért próbálták az embereket jó útra terelni. Ötleteket adtak nekik a napenergia, vízenergia és szélenergia felhasználásra, arra, hogy miként tud az autó elektromossággal működni, a többi gépezet pedig bioüzemanyaggal.  Javasolták, hogy mindent hasznosítsanak újra és kerüljék el az egyszer használatos műanyagokat, kérték, hogy ültessenek minél több fát és azt, hogy a gyerekek a környezetvédelem szellemében nevelkedjenek, de mindez hiába. Az ember túl mohóvá és önzővé vált. A három testvér zokogott, hogy mivé lett a Föld és erről csak is Ők tehetnek, teljes kétségbe esésükben hangosan kezdtek el kiabálni: - Földapó, Földanyó kérlek, ébredjetek, nagyon nagy szükség van rátok!
Egyszer csak Földapó kinyitotta a szemét, ránézett Földanyóra és így szólt: - Földanyó! Szörnyű rémálmom volt. Azt álmodtam, hogy a gyerekek őrizték a Földet és mindent tönkre tettek, a Föld haldoklott.
  • Csak egy rossz álom volt – válaszolta Földanyó
Vége

 
6 - 10 évesek

Bővebben

11-14 évesek

Bővebben

15 - 18 évesek

Bővebben

+18 évesek

Bővebben







Ha kérdésed van, írj nekünk

Feliratkozás hírlevélre



© 2018 ismerdmegmagyarorszagot.com