Wittkamp Mónika: Tündér Flóra és a természet

Egy nyári napon Tündér Flóra és jó barátja, Breki a béka, épp hűsöltek egy nagy tölgyfa árnyékában. Hirtelen Flóra megpillantott a távolban egy kis madarat. Szegény annyira gyenge volt, hogy alig bírt repülni, így zuhanni kezdett. A tündér gondolkodás nélkül utána repült, és elkapta öt, majd gyorsan az árnyékba vonultak. Mikor a madárka magához tért, Breki adott neki egy kis vizet a saját üvegéből.
- Köszönöm – sóhajtotta a veréb.
- Nagyon szívesen – mosolygott Breki.
Flóra észrevette, hogy a veréb egyik szárnya kicsit megégett, így kíváncsian kérdezni kezdte.
- Mi történt veled, ha szabad kérdeznem?
- Kigyulladt az erdő, ezért menekülnöm kellett, de sajnos nem voltam elég gyors. Mielőtt elrepültem még láttam amint az emberek oltani kezdik a lángokat.
- Melyik rész? – érdeklődött a tündér.
- Az emberek házához közeli rész.
- Breki, bocsáss meg, de meg kell szakítanunk az utunkat. Mint a tündérek vezetője meg kell néznem, mekkora kár keletkezett – mondta Flóra.
- Menj csak nyugodtan! Addig gondját viselem barátunknak.
Tündér Flóra már repült is a ház irányába. Mivel csak egy emberi ház volt az erdőben, nem volt kérdés merre menjen. A közelbe érve látta, hogy szerencsére eloltották a tüzet. Azonban észrevette, hogy a fák jelentős része megsérült. A sok zöld terület helyett most csak egy kiégett nagy feketeség látszódott. Flórának könnybe lábadt a szeme amikor a földön egy elszenesedett tojásokkal teli fészket pillantott meg.
- Hihetetlen, hogy egy eldobott üveg ekkora károkat tud okozni – hallatszott az ember hangja.
A tündér ekkor meglátta az üveget a földön, ami csak úgy árasztotta a hőt maga körül. Meg kell előzni azt, hogy még több erdő megégjen a gondatlan emberek miatt. Hiába voltak szemetesek kihelyezve mindenhol, sokan mégis jobbnak vélik eldobálni a szemetet az erdő egész területén. Ezzel nem csak szennyezik a környezetüket, de még veszélybe is sodorják a természetet és annak lakóit.
Flóra visszarepült a vízeséshez közeli tündérföldre, ahol minden tündért magához hívott. Miután elmesélte nekik, mi történt, megkérte társait, hogy segítsenek neki megtisztítani és rendben tartani az erdőt.
Mindenki helyeselte az ötletet, majd útnak indultak. Minden összegyűjtött szemetet elvarázsoltak, majd az emberek házához vittek, akik kénytelenek voltak azt az arra kijelölt helyekre hordani, ugyanis, ha azt újra eldobták, visszarepült hozzájuk.
Ha az erdőben jársz, egyszer emlékezz majd Flóra szavaira: “Vigyázzunk a természetre, hisz az többet ad nekünk, mint hinnénk! Ha jók vagyunk hozzá, akkor ö is az lesz hozzánk, de ha ellene fordulunk, bosszút áll érte.”
6 - 10 évesek

Bővebben

11-14 évesek

Bővebben

15 - 18 évesek

Bővebben

+18 évesek

Bővebben







Ha kérdésed van, írj nekünk

Feliratkozás hírlevélre



© 2018 ismerdmegmagyarorszagot.com