Tornai Péter: A Vonat meg a Sín
Csak nem tudták abba hagyni, aztán már nem elég, hogy felemelték a hangjukat, de még szinte kiabáltak is egymással :
- Miii? Hogy Te fontosabb lennél mint Én ! – mondta a Sín – Ha én nem lennék, akkor Te ugyan hova jutnál el ?
- No, no! - válaszolt a Vonat – Ha én nem lennék, akkor Te minek lennél egyáltalán, sőt, lennél-e ? Ki futna rajtad, ki pöfögne naponta le és fel ? Arról nem is beszélve, hogy egész nap csak unatkoznál ha nem jönne arra senki ?
- Ha, ha!- replikázott a Sín – Nélkülem nem szállíthatnád az utasokat, egyik állomásról a másikra. Az én vonalaim bejárják az egész földet. A sok váltómmal meg minden Testvéremhez eljut-hatsz, akik repítenek a világ négy égtája felé.
- Te hatalmas tévedésben vagy ! Ha nem lennénk mi Vonatok, akkor állomások sem kellenének, az emberek meg megspórol-nának rengeteg vasat meg munkát, talpfákat és szegecseket. Nem kellene nekik állandóan javítgatni, hegeszteni, klampácsol-ni. Egyébként is, nekem vannak kerekeim, és ha akarnék akkor azon oda gurulnék ahova csak akarok !
- Júj, de nagy igazságot mondtál most ! – mondta szinte kiabálva a Sín, - No eredj ha tudsz, mert a Te kerekeid az én Síneimre vannak tervezve. Nélkülem nem jutnál messzebre néhány méternél !
- No Te vasfejű, most telibe találtad a szeget ! – Kiáltotta a Vonat, és mérgében füttyentett egy hatalmasat. – Te, aki azt hiszed magadról hogy kész technika csoda vagy, télen összemész, nyáron meg kitágulsz, no ez igen csak vicces. Arról nem is beszélve, hogy a Te párhuzamosaid, soha nem találkoznak a végtelenben. Úgy is nézel ki mint egy virtuális tünemény !
A Sín, a Vonat utolsó szavain már annyira megsértődött, hogy a bosszúságtól egyre jobban rázkódott. A Vonat meg csak úgy remegett a félelemtől és a dühtől. És ekkor egy hatalmas robajjal lerepült a Sínről. Nem lehet tudni hogy a Sín dobta –e le, vagy a Vonat ugrott egy nagyott, de egyszerre csak ott álltak egymással szemben, a méregtől elhomályosult szemmel. A vonat okádta a füstöt, a Sín pedig rázkódott, remegett, csak úgy csikorgott, a szegek és a talpfák repültek szerteszét.
No, gondolta a Vonat, itt az ideje, hogy kivívjam a függetlensé-gemet, és ha már így alakult, akkor el is indult, de hogy hova, azt nem tudta, mert eddig ezen neki nem kellett gondolkoznia. Hiszen a Sínek mindig vitték a következő állomásra.
De most mér ez nem is igen érdekelte. Majd Ő megmutatja ennek a pléhfejű Sínnek, hogy egyedül azt csinál amit csak akar.
De jaj, nem jutott messze ! Igaza volt a Sínnek, néhény lépésnyi gördülés után elakadt a homokos földben. Szinte belefurta magát a süppedős talajba. Nem baj, duzzogott, akkor sem oda megyek ahova a Sín vezet !- kiáltotta, majd egy hatalmasat füttyentett, pöfélkelte a gözt és a füstöt kifelé.
De a Sín se járt jobban. Egy darabig dudolgatott magában, de amikor kifogyott az ismert dalokból, és versekből, hamarosan unatkozni kezdett. Várta, leste, hogy mikor jön a következő Vonat végre. De a Vonat csak nem érkezett. Sem a volt barátja, sem egyéb Vonatok nem jöttek. Nem telt bele sok idő, az emberek gondolták, hogy ha nincs vasút - Vonat, akkor nem is kellenek a Sínek. És el kezdték felszedegetni apránként a Síneket.
Sajnos nem volt mit tenni, hiába sírt zokogott a Sín, vitték az olvasztókba, hogy készítsenek belőle az emberek maguknak mindenféle tárgyakat, eszközöket a mezőgazdasághoz, vagy az iparhoz.
De ahogy szedték széjjel a Síneket, és rakták halomba, egyszer csak észre vette a Sín, hogy ott a távolban áll magában magá-nyosan a Vonat. Lassan, ahogy kezdett visszatérni a hangja, szólította régi Barátját.
-Te, tee… hallasz engem ?
A Vonat is meglátta a Sínt. Apró mozdulatokkal megemelte a fejét, bár már régen volt amikor utoljára felfűtötték a kazánját, még maradt egy ici pici csöppnyi gőz a rendszerében. Halkan füttyentett, majd szinte síró hangon kérdezte a Sínt :
- Látod mit tettünk ? Hova jutottunk mind a ketten ? Milyen butaságon vitatkoztunk, és milyen ottrombán viselkedtünk egymással ?
- Igen, belátom, hogy nagyon gőgős voltam ! – Válaszolta a Sín.
- Mi lenne, ha megpróbálnánk mégegyszer! – Javasolta a Vonat. A Vonat szép lassan odakúszott a Sín mellé. Óvatosan ismét visszaka-paszkodott a régi helyére, majd először lassan gürdült előre, majd hátra. Ekkor az emberek észrevették, hogy a Vonat ismét a helyén van, ugyan kicsit poros, sáros, de még is csak a régi Vasszekér.
Nosza újra birtokba vették a Vonatot, felfűtötték a kazánt, vidáman fütyült a gőz a szelepeken, és lassan újra vágtába kezdett.......
Hát így volt ez, valamikor régen, amikor két egymásra utalt, egymás nélkül élni nem tudó veszekedett. Ma pedig a Vonat újra vidáman vágtat egyik állomásról a másikra, a Sín pedig újra boldogan dobog a Vonat alatt, és repíti a világ összes állomására.
Hallgasd Te is a zakatolásuk boldog ritmusát, a két elválaszthatatlan barátról.
Bp., 2022.03.23.