Balogh Bence: Az utolsó röffentés

Hajdanán mikor még fiatal suhanc voltam, télen házi ünnepnek számított a disznóölés is. Az öregek azt mondották, hogy ilyenkor nem romlik el a hús és nem savanyodik meg a menyasszony. Ezen a különleges napon a gyerekeknek a legnagyobb gyönyörűsége tellett. A világért sem hagytuk volna ki ezt a mulatságot. Hajnalba megérkezik a böllér – sose értettük, hogy mért kell olyan korán kezdeni -, akit a gazda rendelt a portánkhoz, hogy levágja a malacot. ő egy szigorú ember volt, aki csak nagy késekkel dolgozik, de vannak segítői is, akik lefogják az állatot. Nekem mindig a farka jutott! Következett a taglózás, miközben a földre tepertük az állatot és a taglóval – kb. 1 méter hosszú nyelű, egyik végén tompa, másik végén hegyes csákány – az orra feletti homlokrészre ütöttek. A disznót nem szabad sajnálni, mert nehezen döglik meg, az utolsó röffentés akkor nagyon hosszú lesz. Aztán leszúrta a böllér a disznót, az édesanyám pedig tartotta a vájlingot a kibuggyanó vérnek, amiből készült reggelire a hagymásvér, de egy részét félretették a véres hurkához és a gömböchöz. Majd következett a serteszedés, ami viccesnek látszott, ugyanis a vágólegények a disznó nyakán, farán, hátán lévő sertéket egy sertehúzóval kihúzgálták és eladták a kefésnek, aki kefét készített belőle. A legényeknek ez tekintélyes plusz keresetnek számított. Ezután ráfordították a disznót a sarogjára, amin vittük a perzselőre. Alig vártam, hogy kezdődjön a pörzsölés, amelyet meggyújtott szalmacsóvákkal végeztünk. De, hogy mért vót fontos ez a mozzanat? Ez adja a szalonnának a kítűnő ízét! A perzselő tűz mellett mi, gyerekek melegedtünk és vártuk, hogy mikor csavarják le a körmöket, mert olyanok mint egy kis papucs, el lehet velük játszadozni. Kaptunk egy kis csemegét is, a pörzsölt disznó füléből egy–egy kanyarintást, sóval megszórva! Ezután jött a fürdetés, amikor megsúroltuk, lemostuk a disznót, édesapámék ráfordították egy deszkatáblára, ahol a böllér kettéhasította. Ekkor előkerültek a nagy kések és a bárdok. A szétbontás után a belsőségeket (májat, szívet, lépet) forró vízben megabálják, majd darálás után, kásával fűszerekkel, együtt a hurkába töltik, ebből lesz a májas hurka. A megmaradt vért pedig a véres hurkához és a gömböc készítéséhez használták fel. Fontos belső anyag a bél, melyet megtisztítanak az asszonyok, előkészítik a hurka és a kolbász töltésére. A hurkát rövid ideig forró vízbe mártással kifőzik, a hagyomány szerint szótlanul, hogy ki ne fakadjon. Az isteni disznósajthoz a disznó gyomrát használták fel, húsokat, porcos részeket tettek bele, majd füstölték. A férfiak eközben előkészítették a kolbászhúst, melyet apró darabokra vágtak, paprikával, sóval, borssal összegyúrtak és töltötték a bélbe. Ezek után a szép, formás húsokat pácolásra készítették elő, majd a kolbásszal, a disznósajttal, a szalonnával füstölve tartósították a sonkát és a csülköt is. Közben nótáztak a felnőttek és forralt bort ittak. Húsvétig elraktuk a kamarába, hogy az ünnepen tálalja fel édesanyám. A szalonna egy részét kisütötték, a zsírt pedig a bödönbe tárolták, amibe az apró töpörtyű darabkákat is beletették. A töpörtyű a disznótor egy finomsága volt, szívesen ropogtattuk. A megfüstölt élelmiszereket felvittük a padlásra vagy a kamarába raktuk el. Estére már fáradtan rogytunk a vánkosra, mert a gyerekek számára a legfárasztóbb a disznóvágás. Így zajlott le nálunk ez az esemény. A hagyományokat és is megtartottam felnőtt koromban, de az édesanyám és az édesapám által átadott értékeket, hagyományokat, szép emlékeket nem felejtem el soha!

6-10 évesek

Bővebben

11-17 évesek

Bővebben

18+

Bővebben