Döme Dávid: A magányos kígyó és a medvebocs

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy magányos kígyó. Nem volt egy barátja sem a kerek, egész világon! A kígyó mindig azon fáradozott, hogy barátokat szerezzen magának.
A nyulakhoz ment először szerencsét próbálni, de ők elrohantak, amikor meglátták. Magányos hősünk azonban nem adta fel a reményt, hogy barátokra leljen.
Tovább ment-mendegélt, amikor a vakondokkal találkozott. ő szintén minden magyarázat nélkül elrohant. A kígyó nem értette, hogy miért nem barátkozik vele senki, amikor még nem is ismerik.
Egyre szomorúbban haladt tovább a kígyó a verebek felé.
- Verebek! Lesztek a barátaim? – kérdezte.
- Nem! Mert ha leszállunk hozzád, akkor meg fogsz enni minket! – felelték a verebek.
- Nem, nem! – ígérte a kígyó; de nem hittek neki.
A kígyó bánatosan indult el újra. Egyszer csak találkozott egy medveboccsal.
- Leszel a barátom? – kezdte a beszélgetést a csúszómászó.
- Igen, leszek! Miért ne lennék? – felelte a medvebocs.
Az új barátok együtt kerekedtek fel a nagyvilágot bejárni. Útjuk során egy térképre bukkantak. Úgy gondolták, hogy a végére járnak, vajon mi lehet az útvonal végét jelölő „X” helyén. Hamarosan meg is érkeztek a célhoz, és kaparni kezdték a földet a kijelölt területen. Találtak egy kincses ládát, és abba egy varázsmedál lapult, amitől egyet lehetett kívánni.
- Azt kívánom, hogy legyenek lábaim! – mondta reménykedve a kígyó.
Ekkor a kígyó elkezdett lábakon járni. Bár a külseje megváltozott (mostantól úgy nézett ki, mint egy gyík), a belső tulajdonságai semmit sem módosultak.
Ezután nem volt olyan a világon, aki megijedt volna a kígyótól. Sok új társat szerzett, de a legjobb barátja örökre a medvebocs maradt; hiszen ő volt az, aki önmagáért fogadta el, nem pedig a külleme, híre alapján ítélte meg…

6-10 évesek

Bővebben

11-17 évesek

Bővebben

18+

Bővebben