Gereczi Botond: Kinek tiszta a szíve?

Hol volt, hol nem, még az Óperenciás tengeren túl, élt egy szegény paraszt. Ez a paraszt minden napkiment a földesúrhoz kapálni. Az ember már unta ezt a helyzetet.
"Miért nem lehetne fordítva?” – gondolta.
"Miért nem a földesúr megy az én földemre kapálni!” De hát nem volt földje a parasztnak, ezért fogta magát, felhúzta a lábára a bocskort, s világgá ment.
Találkozott út közben egy manóval. Felvette az ujjára és suttogva megkérdezte:
- Nem tudod ki tud nekem tanácsot adni ezen a környéken?
A manó ordítva válaszolt, kissé fura kiejtéssel:
- Ménj főamátosan égyenest, és kis idő után méglátsz egy házat. Ménj be oda, dé csak akkór, hogy ha ázt mondják: Jöjj bé!
A szegény paraszt megköszönte a tanácsot és tovább indult egyenesen. Kis idő múltán valóban elérkezett ahhoz a házhoz, amit mondott neki a manó. Bekopogott az ajtón és várt.
Várt… várt. Már délre járt az idő, mire bentről megszólalt egy rekedt hang:
- Jöjj bé!
A paraszt be is ment, s egy öreg nénit látott és köszöntötte illendően:
- Jó napot öreganyám!
- Köszönd, hogy öreganyádnak szólítottál, mert különben cafatokra tépettelek volna! Mi járatban, s hova? – kérdezte a néni.
- Téged kerestelek. Szegény paraszt vagyok, és szeretnék meggazdagodni! Mit tegyek érdekében?
- Mmmm … Menj mindig az úttalan utakon és eljutsz egy barlangig. Gyújtsd meg az olajmécsesedet, amit most adok neked, keresd meg a barlang legszűkebb járatát, kússz végig rajta, s a végén találsz egy tündért. ő fog dönteni a sorsodról.
A paraszt megköszönte a tanácsot és az olajmécsest, majd elindult. Végre elérkezett a barlang bejáratához, bement, s megtalálta a legszűkebb nyílását. Igen ám, csakhogy a nyílás függőlegesen nyílott lefelé egy szűk alagútrendszerbe. Fogta magát, kötelet csinált a pókhálóból, s leereszkedett. Amikor leért, megkereste ott is a legszűkebb járatot azon ment tovább. A végén megtalálta a tündért. Amikor meglátta azt mondta neki:
- Hallod-e? Most megáldassz vagy megbüntetsz?
- MEGÁLDALA! – mondta gyorsan, azzal eltűnt. Mikor a paraszt feljött a napvilágra majdnem megvakult, mert annyi volt ott az arany, az ezüst, a drágakő. Fölszedett annyit, amit tudott, majd szedte a sátorfáját, és meg sem állt hazáig. Annyira elfáradt, hogy amikor hazaért azonnal lefeküdt aludni. Amikor felébredt látta, hogy az értékei eltüntek, s elszomorodott. Rögtön tudta, hogy csakis a földesúr lophatta el. Be is állított a földesúrhoz és követelte vissza az értékeit.
- Nem adom vissza, minek az neked! – felelte keményen a földesúr.
Ekkor sötét felhők jöttek elő és hatalmas vihar támadt hatalmas széllel. A szél pillanatok alatt elvitte a földesurat és a házát. A paraszt ijedtében hazamenekült. S lássatok csodát! A hatalmas szél a sok kincset befújta a paraszt házába. Az emberek a faluban csak akkor mertek kijönni házukból, amikor a vihar lecsendesedett.
- Itt az uraság holtteste! – mutatott az egyik paraszt a bozótba.
A paraszt, aki a drágaságokat összeszedte, kinyilatkoztatták az új földesúrnak, mert a bátorsága páratlan és tiszta szíve.

6-10 évesek

Bővebben

11-17 évesek

Bővebben

18+

Bővebben