Kovács Eliza: A tündér

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csodaszép tündér, akit Bóbitának hívtak. Ez a tündérke kedves, csintalan volt, a szeme mindig mosolygott.
Szőke haját két copfba fonta és fehér szalaggal kötötte meg. Igéző zöld szeme ragyogott a hosszú pillák alatt. Halványlila, lenge ruhácskát hordott, ám, ha hideg volt, kis kardigánját is felvette. Volt egy ezüstből készült, csillagokkal kirakott varázspálcája, amit sosem hagyott el. Egy festői környezetű tó partján lakott, ahol senki emberfia nem zavarta meg az életét. Sok barátja volt, akik nagyon szerették, mert bátran fordulhattak hozzá segítségért.
Bóbita nagyon szeretett táncolni. A kis tavacska partján békák fuvoláztak és sáskák hegedültek neki, amikor csak kedve tartotta. Amikor táncolt, elképzelte, hogy angyalok ülnek körülötte és nézik, ami könnyen meg is történhetett, hiszen táncra perdülve még varázslatosabban nézett ki, és még a tavirózsák is kivirágoztak mellette.
Egyszer, amikor Bóbita játszadozott a mókusokkal és az őzekkel, akik a tó partjára jártak inni és mulatozni, arra tévedt egy kismalac, akit Hugónak hívtak. A kis tündér elámult, mert sosem látott még ilyen teremtést, később azonban már játszani hívta maguk közé. Nagyon megkedvelte a kismalacot, de mivel huncut volt, a varázspálcájával szárnyat varázsolt rá. Hugó megijedt, de amikor Bóbita csókot ígért neki, azt is megengedte, hogy felüljön a hátára és repüljön rajta.
Bóbitának volt egy ködből épített csodálatos vára, ami csak hajnalonként jelent meg. Itt szokott mulatságokat és bálokat rendezni. A palota fala ködből volt, de a termei színtiszta kristályból készültek, ahová csak igen előkelő vendégek mehettek be. A tündér gyakran meghívta a szomszédos birodalom törpekirályának fiait s leányait, és ilyenkor ellátta őket minden jóval. Legszívesebben a törpekirály legkisebb fiával táncolt, akihez hasonló udvarias fiút még nem látott Bóbita. De a királyfit is elbűvölte Bóbita kedvessége, és amíg a kis tündért a karjaiban tarthatta, olyan boldogságot érzett, mintha álmodna.
Ám amikor vége van a táncnak, a vendégek hazamennek, s a palota eltűnik. Bóbita is igen álmos már ekkorra, és ha nincs ereje hazamenni a tó partjára, inkább barátja, a mókus a fáján pihen meg. Színes nyoszolyáját az őszi levelek adják, álmát jobbról is, balról is egy csiga őrzi. A felkelő nap pedig meleg pillantással simogatja az ágak között alvó kislány édesen mosolygó arcát. Talán a legkisebb törpekirályfiról álmodik?
6-10 évesek

Bővebben

11-17 évesek

Bővebben

18+

Bővebben







Ha kérdésed van, írj nekünk

Feliratkozás hírlevélre



© 2018 ismerdmegmagyarorszagot.com