Lovász Dorina Tímea: Kisegér nagy szerencséje
Az egér elhatározta, hogy elmegy Mesevárosba, szerencsét és szeretetet keresni. Az út hosszú és veszélyekkel teli volt, de a bátorság és a kitartás átsegítette minden akadályon. Amikor megérkezett, nagyon elcsodálkozott, mert ilyen káprázatos helyet még sohasem látott. Egy fal vette körül a várost, amire rózsa volt felfuttatva, és a rózsafal rejtekében egy hatalmas kastély állt, amitől mindenkinek elakadt a lélegzete. Az egérkét mindenki szívesen fogadta.
A varázsmanó szállást adott a kisegérnek. Az egérke akárhogy próbálkozott nem tudott beilleszkedni és nem érezte boldognak magát. A manó segíteni szeretett volna neki, ezért elvitte a Kristályforráshoz, aki pedig ivott a vízéből, annak teljesült a kívánsága. A víz édesebb volt, mint bármi, és amint a kisegér szájához ért, úgy érezte, hogy ő a világon a legboldogabb. A fű zöldebb, az ég kékebb, a forrás csillogóbb volt, mint eddig. Minden más lett. A visszaúton találkoztak egy békával, aki szomorúan sírdogált a levelek között. Megpróbálták megvigasztalni, de sehogy sem nyugodott meg. Végül kiderült, hogy azért sír, mert a Nagy tóban kicsúfolta a többi béka. Megbeszélték, hogy együtt mehetnének Mesevárosba, ahol boldogan élhetnének. Száz napon át gyalogoltak, míg végül rájöttek, hogy egyre messzebb kerültek szeretett városuktól. Eltévedtek. Mindig hűségesen védték egymást, nehogy bármi bajuk essen. Máshogy kezdtek érezni, mint ahogy eddig valaha. Az egér végre barátokra talált. Átvészeltek minden szörnyűséges akadályt, ami az útjukba állt. Csónakot építve átjutottak a Háborgó folyón, megmenekültek az éhes keselyűk elől, és legyőzték az óriás szitakötőket, akik rájuk támadtak. Mikor megérkeztek Meseváros kapujához elcsodálkoztak, mert a vaskapu be volt zárva. Nem tudtak bejutni a városba sehogy. A manónak eszébe jutott, hogy van egy varázslat, amivel átjuthatnak a falon, de csak az, aki nem érez egy csepp rosszérzést sem magában. Egy főzetet készített és megbeszélték, hogy a varázsigét mindenki saját maga kell, hogy elmondja. Először átjutott a béka, aztán a varázsmanó is, de a kisegér kint maradt. A szívében még mindig nagyon fájdalmas volt az a seb, amit a csúfolkodók ejtettek, és amiket nem tudott elfelejteni, a sok jó ellenére sem. A fal két oldalán ragadtak, de nem tehettek semmit. A béka megígérte az egérnek, hogy nem hagyja magára soha. A manó pedig elment, hogy segítséget kérjen, de senki nem tudott segíteni. A kisegér egy rózsát fogott a kezébe és azt mondta, hogy most elmegy és minden fájdalomért egy kedvességet fog tenni, és amint a rózsa szirmai kihullnak, visszatér. A béka leült a kerítés tövébe és ott várta, hogy az egérke visszatérjen hozzá. Egyetlen nap olyan volt, mintha egy hosszú év múlt volna el. A rózsák hervadni kezdtek és már majdnem lehullott az utolsó szirom is, amikor a messzi távolban felbukkant a kisegér. A béka örömében felpattant, mert már nagyon hiányolta barátját. A kapu megnyílott és az egér bejuthatott végre Mesevárosba. Az egérke elmesélte, hogy mennyi szomorúságot látott a világba, de akinek csak tudott, annak segített. Most már teljesen boldog volt és nem érzett gyűlöletet, vagy szomorúságot. Örült, hogy barátokra talált és teljesülhetett a kívánsága.