Nagy Zsófia: Manna története
Egy verőfényes nyári napon –sok évi várakozás után - megszületett várva várt gyermekük, Manna.
A kisnyuszi gyönyörű, hófehér, foltmentes, pihe - puha bundával született, s hatalmas, barna szemeivel csodálkozva, kérdő tekintettel nézett a világba. Ahogy Manna cseperedett, úgy lett egyre szebb s kedvesebb. Az egész erdőben neki volt a legszebb bundája, mindenki csodájára járt a nyuszika szépségének. Sok barátja volt, de kettő mindenkinél kedvesebb volt. Timi szép, bátor s nagyszájú nyuszika, míg Alíznak nagyon szerény szürke bundája volt, szerény, csendes, félénk természetű. Timi nagy hírnévre tett szert a nyuszi gyerekek körében, míg Alízt gyakran csúfolták „Szürkealíznak”, Csúfalíznak”. Manna mind a két lányt nagyon szerette, ők azonban csak Manna kedvéért kötöttek békét, egyébként csak éppen „eltűrték” egymást.
A nyuszi iskolában szigorú rendben történt a tanítás, de délután a tanulók a közeli csodálatos tisztáson együtt játszottak.
Egy augusztusi délután is együtt kergetőzött a csipet – csapat, mikor az ég alján vészjósló, sötét viharfelhők kezdtek el gyülekezni, távolban dörgés hallatszott. A nyuszi gyerekek szélsebesen, ijedten kezdtek el ugrálni hazafelé. Mire Manna körülnézett, már csak Alíz maradt a réten, fogvacogva, rettegve figyelt barátnőjére.
- Menj, ugrálj gyorsan haza, én sajnos a másik irányba kell, hogy menjek! Siess, nehogy elérjen a vihar – sürgette Manna Alízt.
Manna, mikor látta barátnőjét távolodni, ő is elindult. Igen gyakran ment ugyanezen az útvonalon haza egyedül is, de most minden más volt. Az erdő hatalmas, dühös szörnyeteggé változott, az utat nem lehetett látni a függönyszerű esőtől, a szél hatalmas erővel fújt. A kicsi nyuszi eltévesztette az utat. Manna teljesen átázott, gyönyörű bundáját tövisek tépték meg, ágak szakítottak ki, sűrű, tapadós sárcsomók tették foltossá. A tomboló viharban alig tudott haladni, míg végül, mikor már szinte elveszítette a reményt, talált egy odút. Vacogva, rettegve húzódott be, majd szinte ájulásszerű jótékony álom nehezedett rá.
Néhány óra múlva a vihar elcsendesedett, a nap is kisütött, a fák ismét szelíd óriásokká váltak. Manna már kiismerte magát az erdőben s sietett haza aggódó szüleihez. Mikor hazaért, egymás nyakába borultak sírva, s úgy mesélték egymásnak élményeiket. Manna bundája sajnos az elszenvedett sérülések miatt már „csak” átlagos lehetett, fényét, selymességét, puhaságát elveszítette s itt-ott hiányzott a szőr is.
Egy hét múlva ismét mehetett az iskolába. Alig várta, hogy barátainak elmesélhesse az átélt borzalmakat. Döbbenten vette tudomásul, hogy megváltozott külseje miatt már kevesen voltak kíváncsiak rá, sőt csúfolták, kiközösítették emiatt. Egyetlen nyuszi maradt mellette a rosszban is, Alíz. Sőt, megvédte szóval és tettel is a kétségbeesett Mannát!
Manna így tanulta meg, kire is lehet számítani, ki áll mellette nemcsak a népszerűségben, hanem a bajban is. Évek teltek el, s azóta is a legjobb barátok, akik mindig egymás mellett vannak jóban és rosszban.
Itt a mesém vége, szereplőim azóta is boldogan élnek s már azóta nyuszi csemetéik mesélik a legendává vált barátságuk történetét!