Bornitz-Papp Bernadett: Akárholfalvi Hugó, a bagoly
Azonban nemcsak az erdő volt ilyen furcsa, a falu is pont úgy nézett ki, mint a fák. Girbegurbán. Nem volt sem egyenes utcája, sem négyszögletes tere. A házakat görbe falakkal építették, az ablakokat hol kereknek, hol háromszög alakúnak, de két egyformát nem lehetett találni. Még a templomtorony keresztje is ferdén tekintett le az alatta sétálókra.
Ebben a faluban élt bent a központban, egy öreg, görbe tölgyfa sűrű ágai közt Hugó, a bagoly. Néhány szinttel lejjebb, a fa gyökerei között Ede lakott az erdei egér. Az egér ezen kívül arról volt nevezetes, hogy Hugó egykori vacsorája volt. Hogy lehet mégis, hogy a bagoly és az egér egymás szomszédságában békésen megfér? Úgy, hogy Hugó áttért a vegetáriánus konyhára. Már régóta nem evett húst csak zöldségeket és magvakat. A fa és a környező bokrok bőségesen kínáltak táplálékot a zöldségevő bagolynak. Még egy kisebb konyhakertet is telepített, ahol kedvencét, paradicsomot termesztett.
Hugó azonban nem volt mindig növényevő. Teljesen normális bagolyként született. Éjszaka vadászott, kedvence az erdei egér volt, amiből egy éjszaka akár négyet-ötöt is elfogyasztott. Éles hallásával az egér legapróbb rezdülését is meghallotta, és abban a pillanatban már le is csapott áldozatára. Ami a vadászatot illeti Hugó nem különbözött a többi bagolytól. Ha viszont a kinézetéről volt szó, annál inkább elütött társaitól. Hugó szívesen viselte más madarak lehullajtott tollát. Hol egy színes pávatollat, hol egy fácán levetett farktollát szúrta saját tollai közé. Lehetőleg minél többet, hogy időnként még a barátai sem ismerték fel. Hugó szerette a színeket. Nemcsak a legszínesebb tollakat gyűjtötte össze, de odúját is csupa pirosra, zöldre, sárgára és lilára festette. A többi madár összesúgott a háta mögött, de ez a baglyot cseppet sem zavarta. Élte megszokott életét egészen addig, amíg nem találkozott Edével.
Egy éjszaka történ, miután Hugó már vagy három egeret elfogyasztott. Apró, motozó zajra lett figyelmes, és rögtön tudta, a motoszkálás nem származhat máshonnan csakis egértől. Elrugaszkodott a fáról, és nesztelenül repült a hang irányába. Egy szempillantás múlva már a karmai között vitte a kis állatot az odúja felé. Otthon aztán nagy meglepetés érte, mikor alaposabban szemügyre vette leendő vacsoráját. Az a valami egyáltalán nem hasonlított egérre. Színes szőrpamacsokkal volt teleaggatva, de még madártollakat és apró ágacskákat is felfedezett Hugó a szőrszálak között.
- Hát te? Ki vagy? Pont úgy nézel ki, mint én! – állapította meg Hugó.
- Jól áll neked az a cinketoll, - dícsérte meg kisvártatva az egeret. – Az erdőben tudok néhán helyet, ahol különösen szép tollakat lehet gyűjteni, - folytatta a bagoly, és nagyon élvezte, hogy akad valaki, akivel a szenvedélyéről lehet beszélgetni. Igaz, az egér eddig még nem nagyon szólalt meg. Lassan, ahogy Hugó egyre többet mesélt a tollairól, sőt időnként egyet-egyet ki is húzott az övéi közül, hogy megmutassa őket, az egérkének is kezdett megjönni a bátorsága. Először csak félénken magyarázta a bagolynak, honnan szerezte a kincseit:
- Ez a vörös pamacs egy rókától származik, ezt itt, egy borztól kaptam, de otthon van még egy süntől is néhány tüském.
Egyszer csak azonban hirtelen elhallgatott, és riadtan nézett a bagolyra:
- De hiszen te egy bagoly vagy! És a baglyok tudvalevőleg szívesen esznek egérhúst! Akkor te most fel fogsz engem falni?
Hugó már rég nem gondolt arra, hogy megegye az egeret. Igazából még soha senkivel nem tudott ezekről, a számára oly fontos dolgokról beszélgetni. Egy ötlet villant át az agyán.
- Azt hiszem, mostantól nem fogok több egeret megenni. Úgy gondolom, áttérek a növényevésre. Egészségesebb és kényelmesebb is, hiszen itt helyben megtalálok mindent, nem kell messzire repülnöm, hogy jól lakjak. Ne félj, nem bántalak! Ha akarsz, ideköltözhetsz a tölgyre, így legalább tudunk időnként egymással beszélgetni.
Így is lett. Ede, az egér odaköltözött Hugó szomszédságába, és ezentúl gyakran folyt a szó kettejük között különböző színekről, tollakról vagy éppen a legújabb divatról.