Busáné Jordán Judit: Igaz mese egy elvarázsolt királylányról, s az ő három gyermekéről

Történt egyszer valahol kerek e világon, hogy egy királylány beleszeretett egy szegény legénybe, s igaz szerelemből megcsókolta őt. Tettéért, azonban szörnyű büntetést kapott. Egy gonosz tündér nyomban szegény asszonnyá változtatta. A gonosz boszorkányok gyülekezete azonban kevésnek ítélte ezt a büntetést, és úgy határozott, hogy a világ legdüledezőbb házában kell élnie majd a szeretett legény nélkül, s mire eljön a harmadik gyermekének ötödik születésnapja, e hajlékul kijelölt viskó is dőljön össze mindenestől. Hogy biztos legyen jóslata beteljesülésében, kivájta minden környékben élő felnőtt szívét, hogy soha többé ne érezhessenek szeretetet, szánalmat senki iránt.
Telt, múlt az idő a gyermekek cseperedtek s a királylány bizakodott, hogy egyszer majd felismeri valaki, ki is ő valójában, hogy az ő lelkét csupán bezárták ebbe a testbe. Azt gondolta, egyedül is elég erős lesz majd ahhoz, hogy megmentse apró hajlékukat, ahol még a szeretet lakott. De ahogyan a jóslat szerint a legkisebb gyermek ötödik születésnapja egyre közeledett, a házikó biztos jelét adta a varázslat beteljesülésének. Először a falak repedeztek, aztán a tető kezdett rogyadozni, s mikor az északi szél is a boszorkány mellé állt a kémények kártyavárként hullottak alá.
Szegény királylány hiába kiáltozott segítségért a szív nélkül élők nem értették miért sikoltozik. Zavarta őket hangoskodása, ezért próbálták elhallgattatni, olyanokkal, hogy nekik sem segített senki, segítsen magán ő, ha jót akar, hiszen övé az a három gyermek.
A királylány félelemben, begubózva éldegélt, csak a Jóistenhez, mert imádkozni, a csodáért. A ház omladozott, a tető rogyadozott, s éjszakánként a szarufák jajgatása hallatszott. Rémálom volt minden éjjel. Csak abban bízott, hátha akad még valaki, kinek a gonosz boszorkány nem tudta kivájni szívét.
Voltak, akik éjszakánként, ebben az időben éles szúró fájdalmat éreztek a szívük táján, de nem tudták miért. Sejtelmük sem volt arról, hogy gonosz varázslat alatt élnek már jó ideje. Csak a gyermekek kik az erdő mélyén éltek néhány vigyázó anyókával, ők hallották az éjszakánként felszálló sikolyokat a házikó szájából, s azt a most már ugyan halkuló, de egyre magasabbra szálló imádságot, mely az éjszaka sűrű csendjét megtörte. Nem értették mi történik odalent a kicsi faluban, miért akarják veszni hagyni a három ártatlant. Elhatározták az anyókákkal együtt, hogy megmentik vétlen társaikat.
Igen ám, de a jóslat beteljesedéshez közeledett, s amit nappal megjavítottak, az éjjel rendre leomlott. Éjszakánként már a csillagos eget kémlelték, az egyetlen szobácskájuk apró ágyaiból. Esténként egymás kezét fogva próbáltak elszenderedni, de a megváltó álom csak nem érkezett meg. Nem is gondolták, hogy a mennyezeten tátongó lyuk, nem csupán a csillagokat engedi be éjszakára, de a sóhajokat is messzire repíti az éj leple alatt. A környékbeli falvacskák, és városkák lakói is álmatlanul, erős szívszorításokkal forgolódtak puha vetett ágyacskáikban. Sokan kerestek bajaikra orvosságot, de a gyógyírt csak akkor találták meg, mikor egy éjjel mindannyian álmot láttak. Ugyanazt az álmot!
Az álom elvezette őket a szegény testbe zárt királylányhoz, s annak három gyermekéhez. Mikor elkezdték mesélni egymásnak miféle rossz álom gyötri őket, rájöttek, hogy ez egy varázslat, s addig nem szabadulnak meg éjszakánként jelentkező kínjaiktól, míg fel nem kutatják szegény királylányt a gyermekeivel együtt. Ki mást is küldhettek volna legelőször, mint a legöregebb, hajlott hátú, fájós lábú, de bölcs anyókát, kinek még helyén volt a szíve.
Az anyóka éjszaka titokban indult útra, mert tudta csak ekkor hallhatja meg azt, amit a többiek füle nem hall, azt az égbeszálló csendes fohászt, mely a nyiladozó tetőn keresztül a csillagokig hasít felfelé.
Látta az egymás mellett kezüket szorító, vacogó testeteket, hallotta a csendes ima foszlányait, s mikor megpillantotta a legkisebb gyermek angyalszőke haját, már bizonyos volt benne, ők azok.
Vitte a híreket, s mindazok kik hittek százesztendős szavának tudták cselekedni kell, ha éjszakai kínjaikat levetkezni szeretnék. Gyűltek köréje mindenfelől, apró falvakból, nagyobbacska városokból a szeretettel gyógyulni vágyók, mert tudták a ház csak úgy menthető meg, ha legalább száz szív, egy-egy apró darabkája épül be a téglák, cserepek, gerendák közé. Jöttek a szegény legények, a csupa szív mesteremberek. S ahogyan egyre több szívdarabka került a falak közé a varázslat úgy kezdett szertefoszlani, s már nem omlott le mindaz mit nappal felraktak az éjszaka csendjében, mert a legerősebb kapocs tartotta össze a tetőt és a falakat, az ott dolgozók szívének igaz szeretete.
Ezzel a varázslat megtört a szegény asszonyból újra királylány lett, kicsi háza palotává vált a sok szerető szívnek köszönhetően. Gyermekei már nem a csillagokat kémlelik éjszakánként, s a gonosz északi szél se köszön be, vigyorogva a tető résein, vagy az ablakok nyílásain. Csak éldegélnek csendben, nyugalomban, mint mások, akiket nem varázsolt el a gonosz boszorkány. S hogy mi lett azokkal a szegényekkel kiknek szívét a gonosz kivájta? Bizonyosan felettük is megtört a varázslat, hiszen a házikó áll. Ma már csak egy-egy szúrás a szívük táján emlékezteti őket arra, hogy valamikor, egy gonosz varázslat miatt kénytelenek voltak szív nélkül élni.
Így volt, nem így volt, igaz mese volt, aki nem hiszi, járjon utána.
6-10 évesek

Bővebben

11-17 évesek

Bővebben

18+

Bővebben







Ha kérdésed van, írj nekünk

Feliratkozás hírlevélre



© 2018 ismerdmegmagyarorszagot.com