Deme Julianna: A szirmocskák legendája
Egyszer volt, hol nem volt. Volt egyszer egy hatalmas rét. Ezen a réten rengetegféle virág nőtt, napraforgók, gyermekláncfüvek és pipitérek és még sok más virág. Minden egyes virágszál egy családot jelképezett. A virág szára jelképezte az Édesapát, amely összetartja a családot, a virág közepe pedig a gondoskodó és odafigyelő Édesanyát jelentette, a szirmocskák pedig a gyermekeket jelképezték. A testvérkék nagyon szerették egymást és együtt fedezték fel a Mennyei Atya többi teremtményeit. Ám az egyik szirmocska kitűnt a többi közül. ő más volt, mint a többiek, máshogy tekintett a világra és máshogyan gondolkozott. Amikor a többiek aludtak, ő a csillagokkal beszélt, mikor a testvérei játszottak, ő a méhecskékkel dolgozott. Mindig úgy gondolta, hogy őt a többiek nem szeretik.A testvérei próbálták őt bevonni maguk közé, de a szirmocska mindig visszautasította őket, és mindig így felelt: „Ti engem nem is szerettek, teljesen jól megvagytok nélkülem”. A testvérei nem értették őt, és sokat szomorkodtak miatta. Minden este, amikor már az egész rét nyugovóra tért és a Nap is lement már, amikor már csak a Szentjánosbogarak fényét lehetett látni és a tücskök ciripelését hallani, a többi szirmocska felkelt és az egy szirmocska feje fölött imádkoztak. Kérték, hogy mielőbb visszakaphassák őt, mert nagyon szeretik, és nagyon hiányzik nekik. Egy új nap vette kezdetét, felkelt a rét, feljött a Nap és a méhecskék útnak indultak. Egy újabb csodás napnak néztek elébe. Ugyanúgy telt a nap, mint mindig. Ám délután, amikor a pihenő szokott lenni, hirtelen az égen egy borús, fekete felhő jelent meg. Az egész égbolt beborult, az állatok hazaszaladtak és a virágok becsukódtak. De történt valami! Ez a szirmocska nem tudott becsukódni a testvérkéihez. Kívül maradt és sírt. Jött a nagy vihar, és a szirmocska nagyon félt. Félt, hogy a szél elviszi, és nem lehet többet a családjával. Miközben ő kint volt és a többiek bent, addig gondolkozott. Elgondolkozott azon, hogy mi lehet a baj. A többiek miért nem szeretik. Ez idő alatt a testvérkéi imádkoztak érte. Ez a szirmocska pedig mindenre rájött. Megtalálta, hogy nem a testvérkéiben van a hiba, hanem ő vele van a baj. ő volt az, aki soha nem hallgatta meg a testvérkéit, és ha hívták, mindig kitalált valamit, csakhogy ne kelljen odamennie hozzájuk. őt mindvégig szerették a testvérkéi, annak ellenére is, hogy mindig visszautasította őket. Ez a szirmocska rájött, hogy mi az igazi testvéri Szeretet. És a szirmocska csak sírt és sírt. Egyszer csak azt vette észre, hogy összecsukódik a testvérkéi mellé. Nagyon megörült neki és az első szava az volt: „Köszönöm Atyám”. A testvéreitől bocsánatot kért, és elmondta nekik, hogy mennyire szereti őket. Miután mindent megbeszéltek, elment a vihar és a Nap megint kisütött. A rét újra kivirult és az állatok újra előbújtak rejtekhelyükről. A szirmocskák számára egy új élet vette kezdetét. Egész nap együtt játszottak és mindent közösen megbeszéltek. Szeretetben és békességben éltek tovább. Ez a szirmocskák legendája.