Jakab Ádám: Ez itt a Kerekerdő...
- Miért vagy itt? - kérdezem tőle
(felnevet) Ennyi idő után még mindig nevetségesen szar kérdéseket teszel fel. Hogy miért is szoktam itt lenni? Új vagy, lehet nem tudod, hogy mennek itt a dolgok, mármint itt a kerek … erdőben (teszi hozzá gúnyosan). Kezdjük pár órával ezelőtt, vagy nappal, vagy hónappal:
Mint ahogy egy szép kerek mesében, amit bizonyára már te is hallottál, a Piroska és a Farkas.
- Tippelhetsz melyik vagyok én, és melyik ő- A szereplők csak ők ketten, vagyis mi, a vadászt már megöltem, túl könnyű volt… nagymamáról is gondoskodtak az égiek. Már minden után vagyunk, csak ő és én. A helyzet a következő: a piros köpenyes fut előlem, én meg utána.(hirtelen ordítani kezd) EL AKAROM KAPNI!!! SZÉT! AKAROM! SZEDNI! (megköszörüli a torkát) Bocs. Tehát igen. El akarom kapni. De valami mindig közbe jön. (Belépek a fejébe, hogy lássam mit képzel el)
Az erdő sűrűjében lehetünk, a fákon szinte nem szűrődik át szinte semmi fény, de látni lehet, hogy a fák között egy felhő sincs az égen. Piroskát alig lehet látni a sűrű erdő mélyén, de ő érzi a szagát ilyen messziről is. Szinte én is érzem azt az iszonyatosan nagy indulatot amit ő, félelmetes, és káprázatos egyben. Aztán a farkas felkiált és elkezd futni felé, ő felsikít és elkezd rohanni az erdő mélyébe.
Lobog a köpenyes, egyetlen egy ágon sem akad fenn az szoros fák között olyan vékony. Mögötte pár lépésre rohan utána, ágakat tör le, fákat tör le, akad fent, a kis sebek egyre nagyobbak, kezd véres lenni a bundája. Majd egy kőfalhoz érkezünk ahol a hajsza váratlan fordulatot tesz. A köpenyes megáll a fal előtt, lehúzza csuklyáját, kibontja a hosszú barna haját, könnyeden megpördül, és a falnak dől egyik lábát felhúzza és a falnak támasztja. Majd a tekintetét szépen lassan felemeli. Teljesen sötét van, csak az ő szeme világít azúr kéken a sötét erdő közepén. A szája lassacskán elmosolyodik és hívóan néz a farkasra, szinte azt kívánja a tekintete, hogy tépje szét. A farkas lelassítja lépteit, karmait kinyújtja, a fogán csillan az azúrkék szem. Lihegve közelít hozzá nyújtja a karmait. És abban a pillanatban, hogy elérte volna őt kifordul a felé közeledő karmok elől, majd a felfelé eső farkast oldalra löki. A farkas a porba zuhan. Csak még dühösebb, térdre tápászkodik. Akkorát üt a kőfalba, hogy az rögtön végig reped, és a kövek hullnak rá. Felkell. Dühösen üvölti: “HOL VAGY?!” Messziről hangzik a visszhangzó válasz. “Valahol!” - majd gúnyos kacaj hallatszik. Újra felordít és elkezd utána futni.
- Most hogy láttam mi történt… Miért állsz itt? Miért akarsz leugrani?
- (Hangosan felnevet) Leugrani? Én?! Hülyeség. Csak itt állok és gondolkozom…
- És miért nem keresed?
- Mert nem tudom hol van. Vagyis tudom, sejtem… De hiába tudom, az nem elég.
- Nem értem, de inkább megyek. Te meg ne állj itt mint egy tök. Csinálj valamit! Ha ennyire elakarod kapni tenned kell érte. Beismerem, hogy gyönyörű, de amilyen szép olyan furfangos is. ő az, akit éveken át keresel, üldözöd, és amikor azt hinnéd, hogy megkaparintod, akkor ver át. De ha egyszer a tiéd lesz, akkor sosem fog elengedni, és te sem őt.
- Csak a cél lebeg a szemem előtt, a cél, hogy az enyém legyen. Nem tervezek, nem tudom mi lesz, nem akarom tudni. Talán úgy lesz, ahogy mondod, talán nem. Nem lényeg.