Kopócs Éva: A Rátarti Kiskavics

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, a vashegyen, az aranyerdőn és a gyémántmezőn is túl, volt egy kis völgy. Annak a völgynek az alján egy vékonyka, tisztavizű patakocska kanyargott, és a partján sok-sok fényes, simára és gömbölyűre kopott kavics éldegélt. Ha rájuk sütött a nap, vagy amikor ellepte őket a víz, mind gyönyörűen csillogott. Volt azonban köztük egy, aki ezerszer fényesebben csillogott mindegyiknél. ő volt a Rátarti Kiskavics. Ez a kevély kis kavics tudta ám magáról, hogy őnála bizony senki sem csillog szebben egész Patakparton. Hogy amikor a nap fénye rásüt, senki más nem szórja olyan messzire a szikrákat. És amikor éjszaka a hold sugarai simogatják, senki más nem ragyogja be úgy a patak partját, sőt, az egész völgyet úgy, mint ő.
Ezért aztán a Rátarti Kiskavics egész nap a maga szépségével volt elfoglalva. Hosszú órákon át nézegette magát a patak vizében és gyönyörködött a ragyogásában. A víztükörről visszaverődő napsugarak valóban tündöklőn csillantak meg gömbölyű kis kavicstestén.
A többi kavicsnak egy idő után szemet szúrt, hogy társuk sosem csatlakozik hozzájuk, mert folyton a saját szépségével van elfoglalva. Így hát összehívták a Kavicstanácsot, hogy kieszeljenek valamit. Addig-addig tanakodtak, míg végül arra jutottak, hogy megleckéztetik a Rátarti Kiskavicsot.
Egy szép nyári napon Patakpart összes kavicsa egy kupacba gurult. Odahívták a Rátarti Kiskavicsot is, mondván, szeretnének kérni tőle valamit. Mégpedig azt, hogy görgesse fel magát az egyik domb tetejére és onnan világítsa be a völgyet, mert kíváncsiak, vajon kevély társuk ragyog-e olyan fényesen, mint a Nap.
Hát, a Rátarti Kiskavicsnak nem kellett kétszer mondani. Olyan biztos volt fénye erejében, hogy azon nyomban elindult felfelé a dombra. Igen ám, de a többi kavics már jó előre besározta a dombtetőt a patak vizével. Így, amikor a Rátarti Kiskavics felért a tetőre és nekikészült, hogy az első szikrákat vesse a völgyre, hopp, hirtelen megcsúszott a sáros talajon, és jaj, legurult a domboldalon. Gurult, gurult, egészen le a domb aljáig, ahol a társai már nevetve várták.
A Rátarti Kiskavics nemhogy nem ragyogott többé, de a reá ragadt sár miatt egyáltalán nem is különbözött a társaitól. Szégyenkezve nézett végig magán és elpityeredett. Ahogy sírt, a könnycseppek végiggördültek gömbölyű kis testén, és elkezdték lemosni a fekete sarat. Erre már a többiek is abbahagyták a nevetést, és a segítségére siettek. Együtt elgurultak a patakhoz, ahol szépen megtisztogatták pórul járt társukat. A Kiskavics újra teljes pompájában ragyogott, de már nem gyönyörködött a saját szépségében, hanem inkább bocsánatot kért a többiektől kevély viselkedéséért. Patakpart többi kiskavicsa boldogan bólogatott, és örültek, hogy a völgy legfényesebb ékszere az ő barátjuk.
A Rátarti Kiskavics azóta is beragyogja a völgyet, fényével utat mutat az éjszakai vándoroknak, esős, felhős időben pedig a Nap helyett ragyog. Ezért hívják ezt a helyet az Örök Fény Völgyének.
6-10 évesek

Bővebben

11-17 évesek

Bővebben

18+

Bővebben







Ha kérdésed van, írj nekünk

Feliratkozás hírlevélre



© 2018 ismerdmegmagyarorszagot.com