Molnár Judit: Az erdei tó lakója

Messze innen, túl a meredek hegyeken, a hullámzó tengereken, létezett egy erdő, telis-tele susogó fenyőfákkal. Sokféle állat, madár lakott ott. Az erdő tündére, Levína vigyázott rájuk.
A rengeteg közepében volt egy csillogó tó, ebben élt Morci, a kisbéka. Nevét azért kapta, mert gyakran morcoskodott mivel az erdő legcifrább madara, Gyöngytoll, állandóan csúfolta őt szerény külseje miatt. Ez a színes tollú szárnyas nagyon beképzelt volt, és azt hitte, ha ő szép, akkor joga van másokat lenézni. Levína haragudott is rá emiatt, de sehogy sem tudta leszoktatni erről a rút szokásáról.
Történt egyszer, hogy egész nyáron alig esett az eső. Szomjaztak a fák, a virágok, a madarak, az állatok. Morci tava is kisebb lett, de vidáman hunyorogva verte vissza a Nap sugarait.
Gyöngytoll nehezen viselte a szárazságot. Sehol egy csepp víz, csak a tó csillogott rendületlenül, és a kisbéka önzetlenül kínálta az erdő lakóit belőle. Gyöngytoll azonban, azok után, ahogy viselkedett, méltatlannak tartotta, hogy csak úgy beállítson Morcihoz az éltető folyadékért.
Egy napon kibírhatatlan volt a hőség. A díszes tollú madár már annyira szomjas volt, hogy szeme előtt karikák táncoltak.
Levegőbe röppent, és remélte, hogy valahol talál egy kis innivalót. Fentről nézte az erdőt. A kisbéka tava csúfondárosan hunyorgott a tűző napsütésben-legalábbis neki úgy tűnt. Arra gondolt, hogy miért is kellett olyan csúnyán viselkednie, inkább egymás segítségére lehetnének a bajban. Ó, Egek! Levína ezt olyan sokszor elmondta! ő mégsem hallgatott rá, kikacagta, s csak a saját szépségével volt eltelve…
Hirtelen elsötétült a világ Gyöngytoll szeme előtt, s csak zuhant, zuhant lefelé. Már semmit sem érzett.
Mikor magához tért, arra eszmélt, hogy valaki hűs folyadékot csepegtet a csőrébe, és gyengéden törölgeti a homlokát egy nedves falevéllel. Morci volt az.
–Igyál, Gyöngytoll, igyál–suttogta a kisbéka.
S ő hálásan szürcsölte az éltető vizet. Mikor jobban lett, megkérdezte:
–Én olyan gonosz voltam veled, te mégis megmentettél… Miért?
A kisbéka szeme könnyes lett, úgy válaszolt:
–Azért, Gyöngytoll, mert jó érzés megbocsátani. Valahogy átjár a melegség.
Hirtelen az erdő tündére jelent meg.
–Na, végre!-örvendezett.
Boldogságában körültáncolta a fákat.
Gyöngytoll pedig a hátára ültette újdonsült barátját, és megmutatta neki, milyen szép a levegőből az erdő. A tó úgy csillogott, mint az a drágakő a szívben, amit barátságnak, megbocsátásnak, önzetlenségnek neveznek…
6-10 évesek

Bővebben

11-17 évesek

Bővebben

18+

Bővebben







Ha kérdésed van, írj nekünk

Feliratkozás hírlevélre



© 2018 ismerdmegmagyarorszagot.com