Naszvadi Sándorné: Édesanyám meséje
De jó – csapta össze tenyerét Fürtöském – kezdjük is már, sürgetett. Hol volt, hol nem volt, egy nagy erdő közepén egy házacska? Igen, és abban a házacskában lakott egy őszhajú
bácsi, egy ifjú, és 12 manócska. Láttam eddig tetszik a dolog Katának, de valamit nem értett.
- Miért éppen ők? - meséld már sürgetett lányom, a maga szokott módján.
Várj egy kicsit, ejnye, de türelmetlen vagy, mondtam neki, szigorú szeretettel.Egy téli napon
a bácsi hirtelen búcsúzkodni kezdett, az ifjú nem értette a dolgot.
- De hát miért, bácsikám?
- Tudod letelt az időm, és át kell adnom a helyemet Neked, de ne félj lesz segítséged,
a manók itt maradnak Veled.Az ifjú csodálkozott, hiszen nem is ismerte őket.
- Igazán azt sem tudod én ki vagyok – mosolygott az öreg, és végigsimított szakállán.
- A nagybátyám ezt tudom
- Igen, de csak hallomásból tudtál rólam nem véletlenül, édesapád az Idő értesített
készítselek fel a feladatodra, mert neki sok a dolga, én vagyok az Óév, és Téged pedig
holnaptól nem kicsi-Időnek, hanem Újévnek hívnak.
A fiú nem egészen értette az egészet, de a manócskák egyre jobban megtetszettek neki. Bár
méretre teljesen egyformák voltak, mindnek más volt a ruhája.
Óév maga elé hívta őket, kérte mutatkozzanak be neki, hiszen ezentúlő küldi ki őket a világba.
- Akkor én vagyok az első – kiabált egy fehér bundás manó, Január a nevem, ikertestvérem Február, ő következik utánam. Ez a beszéd! – mosolygott az öreg.
- Én jövök, én jövök – kiabált egy zöld ruhás vidám manócska, Március vagyok
két ikertestvérkém Április és Május. Április mindig elfelejti hová kell a sapkáját húzni!
Látom nagyon tetszik Neked Május szívecskés ruhája, ő vele még sokáig barátkozhatsz!
Az ifjú kezdett kicsit fáradni, az Öreg szeretettel,megértéssel nézte, tudta mit érezhet most,
hiszen őt is tanították egykor. Gyorsan adott neki egy pohárka kakaóízű varázsitalt.
Ízlett neki nagyon, és örült mikor megtudta, mindennap ihat egy pohárkával. Csak óvatosan
mert a végén rossz sorban küldöd a manócskákat, és nagy baj lenne belőle – intette az Öreg.
-Nézd azt a manócskátahogy azt az iskolatáskát készül elhajítani, ő Június.
- Vakáció – arról már hallottam – merengett az ifjú…bizonyítvány meg ilyesmi.
- Így igaz, következő Július nézd azt a sok búzaszemet a ruháján, ő el ne késsen!
- Augusztus – augusztus, már mondtam ne kapkodj, még az úszógumi darabja is ott
- van a ruhádon, és lisztes a köténykéd.
- Szeptember halkan pityergett…nono nem csak az iskola kezdődik mikor Te indulsz,
- még a Napocska boldog mosollyal köszönti az embereket.
- Fázol Október…húzd csak összébb a kabátkádat. Szüretkor aztán jól öltözz fel.
- Neki olyan szürkés a ruhája, ő ki?November, hozza a hideget, az emberek behúzódnak házaikba a jó melegbe.
- S végül December, ebben a gyönyörű havas-csillogós ruhában, ő marad legtovább Veled, addigra Neked is ilyen szép ősz szakállad lesz, és már Te tanítgatod az
- utódodat – mosolygott kedvesen Óév.
- Most már úgy érzem mindent tudok, amit tudnom kell, de nagyon nehéz a búcsú – ölelte
- át bácsikáját az ifjú. Mindkettőjük szemében könnyek fénylettek. Óév megölelte a manócskákat is, majd elindult végtelen útjára.
- Kata kiváncsian hallgatta a mesét, és a végén azt kérdezte: - Anya, Te találtad ki most, vagy hallottad Te is?Nagymamád tanította nekem még régen – mosolyogtam.
Lányom elgondolkodott. Majd ha én leszek édesanya, én is továbbadom neki – és megpuszilt.