Oláh Dávid: Son, a gepárd
Munkáját apja szakítja félbe, mikor odamegy hozzá egy húsdarabbal:
– Son, tessék megenni! - parancsolja ellentmondást nem tűrő hangon.
– Apa, én nem akarok húst! - hajtja le fejét a kicsi gepárd.
– Kicsikém, most már ideje húst enned, elég nagy vagy hozzá.
De Son csak vonakodott, és ez apjának a legkevésbé sem tetszett, hiszen a családban már evett húst a többi kisgepárd.
– Ne aggódj drágám, majd megnő. Légy vele türelmes! - lépett oda az anya.
– Jól van, kapsz még időt - mondta kelletlenül az apa, mire Son vígan futkározni kezdett. ő rendszeresen a kicsi zebrákkal és zsiráfokkal barátkozott, néha gazellákkal is. Vígan legelészte velük a füvet, sőt a zsiráfok annyira kedvelték, hogy feltették a fára, hogy együtt ehessenek. Kicsi volt még, nem nagyon tudott fára mászni, sem lemászni róla, ezért le is szedték őt onnan.
Teltek a napok, a hónapok, mígnem Son elérte az egy éves kort. Már nagyon gyorsan futott, fára is jól mászott, de barátaitól nem vált meg, sőt húst sem evett. Egyszer kóstolta meg, annak is rossz vége lett. A bokor mögé szaladt hányni. Ha őszinték akarunk lenni, akkor belátjuk, hogy szokásai cseppet sem változtak kiskora óta: ugyanúgy legelészik barátaival, ám a fára már ő mászik fel levelet rágcsálni kedvelt zsiráfjaival. Nem féltek tőle cseppet sem, messziről felismerték, hogy ő a híres, vegetáriánus gepárd, aki minden növényevőnek jó barátja. Családja szégyenben érezte magát emiatt, sokat búslakodtak, de Son undorodott a hústól. Egy nap apja véglegesen megelégelte, ezért kitagadta a családból. Elbúsult Son, fejét lehajtva indult el a legközelebbi városba: kíváncsi volt, mi van ott: úgy gondolta, elmondja majd barátainak.Mire beért a városba, már nagyon éhes volt. Hirtelen egy kertre lett figyelmes, ami érett kukoricával volt tele. Boldogan ugrotta át a kerítést, majd vígan falta a kukoricát.
Ebben a városban emberek vannak, felismerte őket az ifjú gepárd. Apja elmondta neki, hogyan néznek ki: két lábon járnak és csak a fejükön van igazi nagy szőr.
– Hhhmmm, de finom! Nyam, nyam! - falatozott vidáman, miközben egy öreg néni közeledett a kis kukoricás felé. Távolról azt hitte, hogy egy varacskos disznó, de amikor közelebb ért, feltűntek neki a pöttyök:
– Talán egy őz? - kérdezte csodálkozva, ám csakhamar rájött, hogy ez egy gepárd.
– Ez sem fogja elfogyasztani a kukoricát - gondolta, viszont mikor megfordult, Son boldogan rágcsált. A néni hangosan kiáltott a szomszédba, ahol egy másik néni lakott. Éppen egy jó nagy seprűvel takarított. – Gyere, itt van egy kukorica tolvaj!
Ezt követően mind a ketten seprűvel kezdték el kergetni az ifjú gepárdot, ám ő könnyedén elmenekült, hiszen a gepárdok nagyon gyorsan futnak. Sietett, sosem volt még ekkora bajban.
Végül egy játszótéren állt meg, ahol két gyerek kakashintázott.
– Hogyan ne ijesszem el őket? - tanakodott gepárdunk, ugyanis meg akart barátkozni velük. Hirtelen egy kicsi virágültetvényre lett figyelmes, amiben rózsák is voltak. Karmaival leszedte a tüskéket, majd óvatosan bekapta a szárát és odavitte a libikókázó kislánynak.
Mikor odaért hozzájuk, eleinte megijedtek a gyerekek, de aztán látták, hogy nincsenek veszélyben: Son kedves tekintettel, rózsával a szájában nézett rájuk, ahogyan az egy illedelmes gepárdhoz illik.
Ezt követően odaadta a kakashintázó kislánynak a virágot:
– De aranyos! - mosolyodott el a szőke kislány. – Jessica vagyok, hat éves - mutatkozott be, miközben simogatta a gepárdot. – Éppen nyaralni vagyok itt, Európából jöttem.
– Én pedig Bobo vagyok, hét éves, és itt élek - lépett oda a kisfiú.
– Son vagyok, az ifjú gepárd. A szavannából jöttem, hogy megismerjem az itteni életet - mondta nekik, majd leült a mérleghintára. A másik felére Jessica és Bobo ült.
Örvendezve hintáztak, egészen addig, míg nem jött egy gonosz tolvaj. Felvette az egyik padról Bobo táskáját és el akart futni vele, de Son nagyon gyorsan tud futni, hiszen gepárd: utána iramodott, majd leterítette a földre. Pár perc alatt megérkeztek a rendőrök és elvitték a tolvajt.
– Ez a tiéd - akasztott az ifjú gepárd nyakába egy aranymedált. Ez hamarosan bekerült az újságokba is, így lett Son híres és vidám gepárd. Azóta is boldogan él.