Probst Pál: Szeretet kertje
Árgyélus és Ilona boldogan éltek Tündér házacskájukban. Esténként együtt sétálgattak a kertben, bámulták a csillagokat, és közben nagyokat sóhajtoztak.
Varázslatos az otthonunk, szép az élet, szeretnek bennünket és mi is szeretjük a kertünk minden lakóját. De tudták mindketten, hogy a teljes boldogsághoz valami vagy valaki hiányzik! És ami hiányzott nem is hitték milyen hamar rájuk talál.
Azon az éjjelen valaki nem messze tőlük a világra készülődött. Egy lány suhant a fák között az erdőben, és karjában tartotta a világ legédesebb terhét, egy újszülött csecsemőt. Ahogy így haladt előre a sötét erdőben, megpillantotta egy hatalmas tisztás közepén a varázslatos kertet. Odalopódzott, közel a házhoz, és elolvasta az ajtón a feliratot. Jól ismerte a Tündérpárt, sok jót hallott róluk a környéken. Óvatosan letette a kis csomagját az ajtó elé.
Vigyázzatok rá és szeressétek őt nagyon! - suttogta, és már el is tűnt a sötétben. Hajnalodott, amikor Tündér Ilona kitárta az ajtót és ki akart lépni a szabadba. Ekkor pillantotta meg a kis csomagot. Árgyélus! - szólt be izgatottan a házba. - Gyere gyorsan! Árgyélus kisietett hozzá, és együtt nézték a kis jövevényt.
-Ez egy ember gyerek! - suttogta meglepődve. - Milyen gyönyörű! Ilona ölébe vette a kis csöppséget, cirógatta kis pufók arcát és dúdolni kezdett neki. Mikor elhallgatott, Ilona a picivel a kezében, kérdően nézett Árgyélusra, ki néhány percre gondolataival elkalandozott. Majd ezt mondta:
-A kis jövevény bennünket választott!
Amálkának nevezték el a kislányt, aki szépen cseperedett. Egy nap aztán Amálka így szólt szüleihez: Hogy jöttem e világra? – kérdezte, és a Tündérpár tudta, elérkezett a pillanat, hogy elmondjanak mindent Amálkának. Tündér Ilona ölébe vette a kislányt és belekezdett az ő meséjébe. Amálka csodálkozva hallgatta a mesét.
-Szóval akkor Ti vagytok az Anyukám és Apukám? - nézett rájuk csillogó szemmel. Este, amikor lefektette Amálkát kis ágyába, betakargatta és csókkal kívánt neki jó éjszakát, a kislány anyjára nézett, és azt kérdezte: - Nekem is lesz szárnyam? - Ilona pedig így válaszolt:
-A Te szárnyad a szívedbe lakozik: a szeretet messzebbre tud szárnyalni, mint a legjobb Tündér szárny. Mi megszületésed előtt már szerettünk Téged, és a Te kis szívbéli szárnyaid vezettek ide Téged. Ennél nagyobb dolog nincs ezen a világon.
Amálka édesanyja ölébe hajtotta kis fejecskéjét. Ilona simogatta arany haját és altatódalt dúdolt neki.
Egy szép nyári estén anya és lánya így beszélgettek.
- Mondd, hol az a néni, aki engem a világra hozott?
- Elment.
- Nem akart engem?
- Nem maradhatott veled, de annyira szeretett téged, hogy megkereste számodra a legjobb helyet. ő így gondoskodott rólad. – válaszolta Tündér Ilona.
-Vissza fog jönni?
-Nem, ő nem jön vissza soha már.- Amálka tűnődött egy pillanatig, azután anyjára emelte tekintetét és ezt kérdezte:
- Ti ugye nem fogtok elmenni tőlem?
Ilona szorosan átölelte gyermekét, és könnyes szemmel suttogta:
- Mi mindig Veled maradunk, történjék bármi, Te hozzánk tartozol.
- És most már mindig együtt leszünk hárman?
- Igen, Te örökre a mi gyerekünk lettél!
Amálka lehunyta kicsinyke szemét, és hamar elaludt. Álmában újra kisbaba volt és tündér anyukája ölében ringatózott, és boldogan szívta be a Tündérek ismerős illatát. Amálka tudta, hogy ez az ő otthona is, és az is marad örökké.