Revenita Anna: A mester

A mester és tanítványa egy diófa alatt pihent.

- Mester - törte meg a csendet a tanítvány - oly régen követlek, és soha nem kérdeztem semmit.Azért voltam a legjobb tanítványod, mert feltételek nélkül, teljes alázattal másoltam mindig minden egyes lépésed. A tükörképed voltam. Még gondolni sem merészeltem arra, hogy másként is lehetne bármit is csinálni.
- Tudom. Mit szeretnél kérdezni?
- Hová tartunk?
- A cél felé.
- Hol van a cél?
A mester bölcs volt, és őszinte:
- Nem tudom. Az út, amit az én mesterem bevilágított számomra, lassan véget ér.Innen együtt, egymás mellett haladunk tovább.Ami nem baj, hiszen nem csak egymás mögött haladhatunk.Ha jól csináljuk, akkor így még szélesebb ösvényt taposunk a követőinknek.
- Tovább, de hová, és miért? Te semmit nem kapsz cserébe a fáradozásaidért. Miért haladsz mégis az úton?
- A mesterek szívébe kitörölhetetlenül bele van írva ez a parancs. Nem tehetünk másként. Tudjuk, a célt talán soha nem érjük el, de továbbadjuk a tudást valakinek, aki megint tovább adja, amíg az célba nem ér.
- Te még erős vagy. Miért vesződsz a tanítványokkal? Elég lenne átadnod a tudást, amikor magad már nem leszel elég erős, hogy vidd.
- A tudás viselése nagy felelősség, amire fel kell készülni. Az út végén pedig késznek kell rá lenni, hogy akár a szenvedély tüzében porig égve adjunk fényt és világítsuk meg az utat az utánunk jövőknek. Ehhez meg kell érni.
Elmesélem neked az egyik tanítvány történetét. A legjobb volt a tanítványok között. Úgy gondolta, hogy ő már mester, méltó rá, hogy kövessék. Valóban, hatalmas léptekkel haladt az úton, és büszke volt, hogy senki nem ér a nyomába.Néha hátrafordult, és mondott néhány biztató szót, de sokszor csak gúnyolódott.Nem zavarta, hogy sokan elmaradnak mögüle. Az érdekelte csupán, hogy ő jól érezze magát, lássa, mennyivel kiválóbb a többieknél. Az is lehet, hogy azért viselkedett így, mert félt, hogy ha átadja a tudását, a tanítványai különbek lesznek nála, és le fogják őt nézni. Nem tudom.
- Te nem félsz ettől?
- Az igazi mesternek nincs nagyobb elismerés, mintha tanítványát magasabbra emeli, mint ameddig ő maga eljutott.
- És hol jár most a tanítvány?
- Nem tudom, de talán nem is fontos. Ha nincs a szívedbe vésve a parancs, akkor teljesen mindegy, hogy mit tudsz, mit csinálsz. Ha nem adod tovább a tudást akkor az halott tudás, elenyészik. Legkésőbb veled együtt.
- Mit kezdjek a bizonytalansággal?
- Elmesélek egy másik történetet.

A mester és a tanítvány összevesztek. Már nem tudni, hogy pontosan miért. A mester száján kicsúszott a végzetes mondat:
- Nem fontos tőlem tanulnod.

A tanítvány elbizonytalanodott és útra kelt. Ahhoz nem volt elég erős, hogy vezetés nélkül haladjon. Új mestert keresett. Valami hajtotta belülről. Egyik mestertől ment a másikig.Kereste a vezetőjét. Mindegyik mester más felfelé vezető utat világított meg számára, de egyikkel sem jutott magasabbra, mint ameddig már korábban elért.Már képtelen volt vakon követni a mesterét, mert már számtalan utat ismert.Gyakran érezte azt, hogy egy adott akadályt másként kellene megkerülni, másként könnyebb lenne, de nem szólhatott.Nem javíthatta ki az éppen aktuális mesterét, bármennyire is látta, hogy van jobb megoldás.A legjobb tanítványból a legrosszabb lett.Már nem tudta a mestereit követni, vagy ami még rosszabb megjátszotta az alázatos tanítványt, így ereje egyre csökkent, s egyre kiábrándultabb lett.
Végül az iránymutatást nem a mestereitől kapta meg.Találkozott az úton olyanokkal, akikben ott égett a szenvedély.Mint egykor benne.A tanítvány a szívébe tekintett, és látta, ott izzik a parancs.

- Mi lett ezzel a tanítvánnyal?
- Kicsit megöregedett. Most éppen egy diófa alatt pihen, és a legjobb tanítványával beszélget.
6-10 évesek

Bővebben

11-17 évesek

Bővebben

18+

Bővebben







Ha kérdésed van, írj nekünk

Feliratkozás hírlevélre



© 2018 ismerdmegmagyarorszagot.com