Tengelyné Fábsits Katalin: A madárka és a leány

Mondok Nektek egy mesét, mese, mese, mesketét. Egyszer volt vagy egyszer nem volt, talán a réges-régi
időkben történt mindez, amit most elmesélek. Aki figyel szépet hall, aki meg nem, megvakul.
Hol volt, hol nem volt, ez a világ meg sem volt, valamikor a magas hegyek között, a sűrű erdőben, élt egy
szegény favágó. Ez a derék ember naphosszat dogozott, az erdőt járta, de mégsem futotta sok jóra nekik.
Leánya is látástól vakulásig tevékenykedett, hímzett, gyönge ujjai estére már fájtak a tű szorításától. De
sohasem panaszkodott, csak szomorú sóhajtással várta mindig haza az édesapját.
Kis kunyhójukban sokat éheztek, fáztak, szegényes ruhában jártak. A nagy nyomorúságtól aztán egy napon
meghalt az apa, és magára maradt a leánya. Nagy volt a szomorúsága, siratta is apját keservesen. Sűrű
könnye patakként gördült ki a szeméből. Úgy érezte, nincs nálánál szerencsétlenebb és magányosabb ezen a
világon. Ahogy így búslakodott, tépelődött magában, halk neszezést, finom kopogtatást hallott. Félénken
Felpillantott, hát mit látott! Egy kismadár volt az! Egy kicsi, nála is védtelenebb, gyenge madár.
- Már csak megnézem, mit akarhat! – gondolta magában.
Kinyitotta az ablakot, s óvatosan kezei közé fogta az állatot. S ekkor Uram fia, a madár megszólalt:
- Kérlek, segíts rajtam! Szárnyaim, egész testem csupa piszok. Tollaim összeragadtak. Már repülni sem
tudok. Engedd meg, hogy megfürödjek a könnyeidben!
Szíves örömest! Ha ezzel segíthetek Rajtad! – felelt a jószívű leány.
Azzal elindult, hogy pár szem magocskát hozzon neki. Szegényesen élt, de megosztotta kevéske élelmét az
éhezővel. Mire visszafordult, a madárnak hűlt helyét találta.
Magára maradt. Nehéz szívvel álomba sírta magát. Másnak korán reggel az erdőbe indult élelmet keresni.
Bogyókat gyűjtött, a fák tövéből, bokrok aljából gombát szedett. Megrakott kosarával mégis szomorúan
indult haza, hiszen tudta, hogy már senki sem várja otthon. De abban a pillanatban felragyogott az arca!
A borzas, barna-fehér tollú kismadár az ablakban várta. Így pityergett:
- Segíts rajtam! Fa tüskéje lábam tépte, tollam szaggatta. Gyógyíts meg, kérlek!
A lány iziben letette a kosarát. Óvatosan kihúzta a tüskét a vékonyka lábból, s elrendezte a tollakat.
-Biztos szomjas is vagy! Várj, hozok Neked forrásvizet! – tette le féltőn a madárkát.
De mire visszatért a madárka ismét eltűnt. Összefacsarodott a szíve, hogy már megint magára maradt. Másnap
korán, ahogy a reggeli Nap sugarai megcsillantak a harmatos fűszálakon, ő már serényen dolgozott.
Egyszer csak ismerős hangra lett figyelmes:
- Kopp, kopp, kopp! Pitty, pitty, pitty! – Ismét a kismadár volt az!
- De jó, hogy itt vagy!- kiáltotta a leányka boldogan. – Miben segíthetek Neked?
- Jaj, a szemem! Jaj, a szemem! – pityergett a kis madár. – Megkergetett a róka és belém mart, amikor a
- társaim fészkét védtem tőle.
- Rögtön meggyógyítalak! Bízz bennem! De kérlek, ne hagyj magamra, mert nagyon örülök Neked!
Ezután óvatosan lemosta, finom gyógyírral bekenegette a sebesült szemet. Ekkor így szólt a madár:
- Harmadszor segítettél rajtam! Hogyan jutalmazhatlak meg érte? Kívánj bármit, teljesítem!
A lányka szeme-szája tátva maradt a csodálkozástól. De mivel mindig is szerény teremtés volt, így szólt:
- Én csak egyet kérek: hadd legyek ezentúl mindig boldog!
- Rendben van, de kövess engem bizalommal! – kérte a madár.
Egyszerre csak útra keltek. Mentek, mendegéltek hegyeken-völgyeken keresztül. A madárka ott ugrált a lányka
előtt. Ha beesteledett, menedéket kerestek, melengették egymást. Már hét nap és hét éjjel is eltelt, amikor egy
nagy hegyben lévő barlang szájához értek. Nézdegélt körbe a leányka, de a nagy feneketlen sötétségben nem
látott semmit. Sehol egy lélek! Ekkor így szólt a madár:
- Kövess engem, ne félj semmitől!
Azzal nagy bátran beléptek. Uram, atyám! Hirtelen kápráztató fényesség támadt! A kismadár átbucskázott a
fején, s ragyogó herceg lett belőle! Így szólt:
Köszönöm, hogy megmentettél! A hegy gonosz Ura varázsolt el kicsi, jelentéktelen madárkává, mert
irigyelte hatalmamat, erőmet. Háromszor bántott, s háromszor kellett valakitől segítséget pityeregve
kérnem! Te nemcsak meggyógyítottál, hanem feltétlenül bízva bennem követtél engem ide, a havas
hegyek közé. Ez az én, s mától fogva a Te birodalmad is, a barlangom kincseivel együtt. Egész
életemben azon leszek, hogy boldog légy!
Egyebet sem akart a leány! S ahogy kiléptek a barlangból, csivitelő madarak röpködték őket körül. Barna és
fehér tollú, szerény madarak, akiket azóta is havasi pityernek neveznek az emberek Ha nem hiszed, járj utána!
Itt a vége, huss el véle!
6-10 évesek

Bővebben

11-17 évesek

Bővebben

18+

Bővebben







Ha kérdésed van, írj nekünk

Feliratkozás hírlevélre



© 2018 ismerdmegmagyarorszagot.com