Tóth Anett: Az elveszett holló
Ez a királykisasszony nagyon különc volt. No, nem a külseje miatt, hiszen a hosszú, barna hajfonat, a kökény szemek, valamint a nádszál termet nem volt igazán ritka. Ám senki nem tudott olyan morcos lenni, mint ő, ha nem kapta meg azt, amit szeretett volna. No, ha a mai gyerekekre gondolunk, még ez sem vall különcségre, ám az már igen, hogy mindenből az egyedit gyűjtötte, és ha nem lehetett az övé, képes volt napokig durcásan közlekedni hatalmas palotájuk hétszer hét szobájában.
Amíg mások udvarában vörös és fehér tyúkok szaladgáltak, addig az övében gyöngytyúkok kapirgáltak. Az ő rétjein legeltek a legszürkébb szürkemarhák és az ő nyulainak a bundája volt a legbolyhosabb az egész vidéken.
Ám a királykisasszony nagyon telhetetlen volt. Egy nap meghallotta, hogy az ezüsterdő közepéről, a gyémántlombú fa arany fészkéből elveszett a fehér holló, az egész világon az egyetlen. Természetesen nagyon szerette volna, ha ez a ritka madár az ő erdejében repked, ezért egyik nap odaállt édesapja elé és így szólt:
- Édes, kedves királyatyám! Nagyon szeretném azt a fehér hollót. Ahhoz a herceghez megyek feleségül, aki megtalálja és elhozza nekem.
- Drága gyermekem! – szólt elkeseredve a király – Senki nem tudja, létezik-e egyáltalán az a madár. Ha létezik is, nagyon ritka a fehér holló. Attól tartok, senki nem fogja megtalálni. Nincs az a herceg vagy királyfi, aki elhozza neked.
- Nem baj, édesapám. Ha nem lesz meg és nem egy herceg hozza el nekem, örökre pártában maradok! – szólt a királylány és kiviharzott a palotából.
Mit volt mit tenni, a király hetedhét országban kidoboltatta, hogy ahhoz a herceghez adja leányát, aki megtalálja az elveszett fehér hollót és elhozza a palotába. Jelentkeztek hercegek nagy számban, de sorra elbuktak a próbán.
Mígnem egyik nap meghallotta az ifjú kecskepásztor, aki a királykisasszony különleges kecskéit őrizte, hogy aki megtalálja és elhozza az elveszett fehér hollót, övé a királykisasszony keze. Mit gondolt, mit nem, hát elindul, szerencsét próbál. Igaz, se nem királyfi, se nem herceg, de becsületes ember, miért ne lehetne ő a királykisasszony férje. De merre is induljon?
Amint így morfondírozott magában, keserves mekegésre lett figyelmes. Mi történt, mi sem, látja ám, hogy a nyáj egyik kecskéje egy tövisekkel teli árokba esett. Ott rúgkapált és keservesen sírt. Gondolta a legény, mielőtt elindul, kimenti szegény párát. Amint kihúzta az állatot az árokból, csodák csodájára a kecske emberi hangon szólt hozzá – mondtam én, hogy különleges állatai vannak a királykisasszonynak. – Szóval amint álltak egymással szemben, így szólt a kecske a pásztorhoz:
- Jótett helyébe jót várj! Segítettél rajtam, én is segítek rajtad. Elárulom, merre találod az elveszett fehér hollót. Menj előre három éven, három hónapon, három héten, három napon és három éjszakán át. Egyszer csak egy hatalmas, igazgyöngyökkel kirakott aranykaput fogsz találni, melyet a háromlábú hárpia véd. Nesze, itt van a szakállamból három szőrszál. Ezzel csiklandozd meg a középső lábán a talpát. Annyira fog nevetni, hogy a hangjától kinyílik a kapu. Ott megtalálod az elveszett fehér hollót.
A legény megköszönte a szíves segítséget. Elindult, pontosan úgy cselekedett, ahogyan a kecske mondta és meg is találta a madarat. Boldogan tért vissza a palotába. A híre persze megelőzte őt.
A királykisasszony izgatottan várta, hogy vajon ki lehet az a bátor herceg, aki az életét kockáztatva elhozta neki az elveszett fehér hollót. Egy szép napon éppen az ablakából nézte a tájat, amint megpillantotta a pásztorlegényt a hollóval. Azonnal rohant méltatlankodva az öreg királyhoz.
- Édesapám! Én visszavonom az ígéretemet. A kecskéim őrzője találta meg a madarat. ő nem herceg, nem dalia! Nem megyek hozzá egy kecskepásztorhoz!
- Kislányom! – szólt nyugodt hangon a király. – Az adott szó megszegése nagyon csúnya dolog. Különben is, miért baj az, hogy nem herceg? A te ábrándjaid hercegei lehet, hogy daliásak voltak, de mennyi ideig keresték a madaradat? Az első napon feladták. Ez az egyszerű pásztorlegény pedig a fiatal éveit feláldozva eleget tett a hóbortodnak és nem tudhatta, vajon megvárod-e őt. Gyermekem! Ne a külsőt nézd, hanem a belsőre figyelj! Mit ér egy ékkövekkel kirakott láda, ha a belseje üres? Viszont ha van egy egyszerű fa dobozkád tele kincsekkel, úgy érezheted, tiéd a világ. Lehet, hogy ő egy kecskepásztor, viszont úgy érezné magát, mint egy király, ha a felesége lennél.
A királykisasszony fontolóra vette bölcs édesapja szavait, és ahogy nyílt az ajtó, úgy húzódott mosolyra a szája. Amint belépett a legény a madárral, a királylány rohant felé és megölelte az ifjút, akinek tátva maradt a szája a csodálkozástól.
- Királylány! Megtaláltam és elhoztam az elveszett fehér hollót.
- Köszönöm, pásztorlegény! Hősként viselkedtél. Ha te is szeretnéd, most rögtön hozzád megyek feleségül és ásó, kapa, nagyharang sem választhat el minket egymástól.
- Királylány! – szólt meglepődve az ifjú. – Boldog volnék, ha a feleségem lennél, de én csak egy egyszerű kecskepásztor vagyok, nem pedig álmaid hercege.
- Igen, tudom. Ám rájöttem, hogy az igazi jóság belülről mutatkozik meg. Nekem olyan társra van szükségem, akinek fontos, hogy boldoggá tegyen, és ha kell, ezért a világ végére is elmegy, akárcsak te. Az ilyen embert pedig ritka, mint a fehér holló.
A fiatalok még azon a napon összeházasodtak és még ma is boldogan élnek. Tegnap hallottam, hogy egy különösen szép kiskutyával bővült állataik serege, akiknél boldogabb jószágokat nem hordott még hátán a föld.